Szijjártó Péter: Tartozunk annyival az Isonzó völgyében elesett magyar katonák emlékének, hogy nem engedjük, hogy belerángassanak minket a háborúba

Spread the love
„Tartozunk annyival az Isonzó völgyében elesett magyar katonák emlékének, hogy nem engedjük meg, hogy Magyarországot belerángassák egy olyan háborúba, amelyhez semmi köze nincsen” – jelentette ki a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Nova Goricában.

A tárcavezető az első világháborúban elesett magyar katonák tiszteletére megtartott megemlékezésen azt hangsúlyozta, hogy „az Isonzó völgyében elesett magyar katonák emléke arra kötelez minket, hogy ellenálljunk mindenfajta nyomásgyakorlásnak és provokációnak, és kitartsunk azon békepárti álláspontunk mellett, amelyet három és fél éve képviselünk, és világossá tegyük, hogy egy háborúnak sosincs megoldása a csatatéren, megoldást csak a diplomácia, csak a tárgyalás hozhat”.

Rámutatott, sajnos ez minden korábbinál aktuálisabb kérdés, ugyanis immár három és fél éve háború dúl a szomszédságunkban, s egész Európában egyfajta háborús pszichózis alakult ki.

„És minden egyes nap, ami a szomszédunkban zajló háborúval telik, újabb eszkalációs kockázatot hoz el. Nap mint nap felsejlik a harmadik világháború kitörésének rémképe”

– figyelmeztetett.

„Ebben a helyzetben világossá kell tegyük, hogy nem akarunk újra háborút, és az Isonzó völgyében elesett magyar katonák emlékének tartozunk annyival, hogy világossá tesszük, hogy nem engedjük meg azt, hogy Magyarországot belerángassák egy olyan háborúba, amihez semmi köze nincsen” – húzta alá.