Szentkirályi Alexandra: Az amerikai–magyar csúcstalálkozó eredményei önmagukért beszélnek

Spread the love
„A múlt heti washingtoni amerikai–magyar csúcstalálkozó eredményei önmagukért beszélnek, és az, amikor a magyar miniszterelnök ott van az amerikai elnök jobbján, magyar ügyekben tárgyalhat vele, olyan pillanat, amire politikai oldaltól függetlenül minden magyar büszke lehet” – mondta a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője az Igazság órája című online műsorban kedden.

Szentkirályi Alexandra ezzel arra a médiában megjelent külpolitikai szakértői véleményre reagált, miszerint a Fehér Ház a legalacsonyabb szinten kezelte az Orbán–Trump-találkozót. Külsőségeiben, tartalmában és az eredményeiben is „nagyon magas szintű, nagyon komolyan vett” találkozó volt – hangsúlyozta. Hozzátette, megérti ugyanakkor, hogy politikai ellendrukkerként nehéz lehet szembesülni azzal, hogy Orbán Viktornak az elmúlt évtizedekben felépített politikai súlya, tisztelete, diplomáciai képessége, előrelátása alkalmas arra, hogy a világ legerősebb hatalmának vezetője „úgy fogadja őt a Fehér Házban, hogy miben segíthetek, és végig úgy álljon hozzánk, hogy barátok, partnerek vagyunk”.

A frakcióvezető elmondta, hogy ilyenkor egy picit „hagyjuk magunk mögött a merjünk kicsik lenni politikáját, próbáljunk meg annak örülni, hogy ott nemcsak Orbán Viktor miniszterelnök ült, hanem ott ült vele tizenegynéhány millió magyar is képletesen,” szerinte ez fantasztikus dolog.

Szentkirályi Alexandra úgy vélte,

Magyar Péter azok közé tartozik, akiknek a csúcstalálkozó egy nagyon komoly arculcsapás, mert miközben a Tisza Párt elnöke „a kartonfigura Orbán Viktorral házal és jár körbe, Donald Trump az igazival tárgyal”.

Az, hogy így tárgyal az amerikai elnök a magyar miniszterelnökkel, nem a két pozíció közötti összefüggésben értelmezhető, mert Amerikából Magyarország önmagában nem lenne egy olyan fontos partner, amely indokolta volna ezt a magas szintű és tartalmú találkozót, hanem ez Orbán Viktor és Donald Trump közötti viszony, partnerség, bizalom eredménye – közölte. Hozzáfűzte, ezt a találkozót ezekkel az eredményekkel Orbán Viktor járta ki, érte el, ezért is igaz az a mondás, hogy a Fidesszel az is jól jár, aki nem rá szavaz.

„Magyar Péterrel valószínűleg az sem járna jól, aki rá szavazna, mert ilyen eredményeket, amiből minden magyar ember, minden háztartás részesül, hogy megvédtük a rezsicsökkentést, van fölöttünk egy pénzügyi védőpajzs, különböző gazdasági kereskedelmi megállapodást kötünk a világ legerősebb gazdasági hatalmával, ezt nem tudja bárki elérni”

– fogalmazott.