Véget ért Peti és Anna házassága a Házasság első látásra című műsorban – a feleség kimondta, válni akar

Spread the love

Bár jól indult a kapcsolatuk, Peti és Anna házassága zátonyra futott. Olyannyira, hogy a feleség már el sem ment a legutóbbi közös vacsorára. A keddi terápián pedig nyíltan kifejezte, válni szeretne, és el szeretné hagyni a kísérletet. Anna azzal magyarázza a döntését, hogy megszűnt létezni az őszinteség köztük, ezért úgy érzi, nincs mire építeniük a közös jövőt.

„Azt láthattátok, hogy elég jól indult a kapcsolatunk a Petivel, legalábbis az elején. Aztán belementünk egy ilyen adok-kapokba, hogy most csók vagy szájrapuszi, független ettől, szerintem ennek az egésznek egy sokkal mélyebb mondanivalója lenne, az pedig az őszinteség, ami szerintem egy kapcsolatnak az alapja” – érvelt a Házasság első látásra Annája.

Peti és a szakértők is tudomásul vették a feleség álláspontját, a férj pedig nem is vitatkozott Anna döntésével. Elfogadta, hogy a felesége végre felszabadult, és bevallása szerint örül, hogy vidámnak látja Annát.