Rudolf Péter sírva emlékezett barátjára, Kálloy Molnár Péterre: „A legnagyobbak közé tartozott”

Spread the love

Rudolf Péter a Mokkában beszélt régi kollégája és barátja, Kálloy Molnár Péter haláláról, és elcsukló hangon emlékezett meg az 55 évesen elhunyt színészlegendáról.

Kálloy Molnár Péter december 1-jén bekövetkezett halála az egész országot sokkolta, és ez alól Vígszínház igazgatója, Rudolf Péter sem képez kivételt, aki hosszú évtizedek óta ápolt barátságot színészkollégájával.

A két színész annak idején a Beugró című szituációs színházi játékokon alapuló műsorban szerepelt, Pokorny Liával és Szabó Győzővel, de azóta gyakran dolgoztak együtt, többek között a Kövek a zsebben című darabban is, és az évek során szoros kötelék alakult ki közöttük.

Rudolf Pétert nagyon megrázta Kálloy halála, és többször is elérzékenyült, miközben róla beszélt a Mokkában.

„Nagyon nagy félelemmel jöttem, hogy méltónak kell lennem. Leszögezem, hogy a legnagyobb színészek közé tartozott, és a legszerethetőbb fickók egyike volt, akit valaha a deszkákon és a filmvásznon láthatott a néző. Nekünk fájt egyébként, hogy bizonyos szakmai visszajelzések nem érkeztek meg hozzá, de ha most itt van köztünk, és látja, hogy egy egész ország sírt fel, és gondolja ugyanazt, mint én, akkor talán nyugalom lesz benne” – mondta Rudolf elcsukló hangon, kezébe temetve az arcát.