Müller Péter megrendítő vallomása felesége halála után: „Amit eddig leéltem, azt én úgy tudtam előre, mint egy forgatókönyvet”

Spread the love

Közel 70 év házasság után, Müller Péter elveszítette feleségét, Ágit, aki több volt számára, mint egy fizikai társ. Az ő kapcsolatuk már az első perctől túlmutatott időn és téren, és ez most sincs másként, hogy a halál elválasztotta őket egymástól. A népszerű író a Példaképek Demcsák Zsuzsával című műsorban beszélt a különleges házasságáról, és megosztotta azt is, hogyan ismerkedett meg a feleségével.

Ági hosszas betegség után lelt örök megnyugvásra, és ez az időszak igencsak megviselte őt, de az írót is. „Azt láttam az utolsó periódusban, hogy rettenetesen szenved, és terméketlenül. Idősebb volt, mint én, 95 éves volt. És nem volt értelme a szenvedésének. Sokat beszélgettem vele, amíg tudtunk, hogy szeretne menni, és nem értette, hogy miért nem lehet… és én sem tudtam. Mindenfélét kitaláltam, hogy nyilván valamit még meg kell csinálnod, és biztos, hogy így is volt, de hogy mit, azt nem tudtuk. Amikor elment, akkor ment el, amikor a lelke megkönnyebbült. Elengedte önmagát, és én pedig hagytam őt repülni. Ez egy másfajta élmény. Nem szenved tovább. És finom visszajelzések jöttek már, hogy jól van” – fogalmazott Müller Péter a felesége haláláról.

Az író azt is elárulta, bár 1956 óta ismerte Ágit, és közel egy emberöltőt élt vele együtt, mégsem tudtak éppen mindent megbeszélni. És most sem tud vele beszélgetni.

„Már akkor sem tudtam, mikor utolsó idők voltak, már nem lehetett vele. Ez nem beszélgetés síkja. Nyilván itt egy olyan lélekről van szó, akire én rá vagyok hangolódva, azt kell, hogy mondjam, hogy mióta élek. Ez a hangoltság, ez a rezonancia ez akkor is működik, hogy ha nem látom a szemét. Ez olyan, hogy berezeg” – magyarázta Müller Péter szemléltetve azt, hogy létezik az a fajta kapcsolat két lélek között, amelyhez nem kell a fizikai közelség, nem kellenek szavak, hogy érezzék egymást.

Hogy miként lehet folytatni az életet egyedül, a társ nélkül, aki közel 70 évig mindig mellette volt, az író őszintén bevallotta: „Ezt én sem tudom. Végigcsináltam vele az életemet. Ezt úgy képzeld el, hogy előbb beszéltük, hány könyvet írtam – egyet sem tudtam volna megírni, ha ő nincs az életemben. Ő nem úgy volt a feleségem, mint úgy általában. Írtam fent a művet, és az első gondolatom, amikor egy oldalt megírtam, hogy mit fog szólni hozzá” – folytatta Müller Péter hozzátéve, ha Áginak javaslata volt, változtatni szeretett volna a leírtakon, ő szívesen megtette. „Szellemi társ volt, sőt, nagyon jól jött” minden észrevétele, ötlete – állította az író.