200 férfival feküdt le egy New York-i nő, miután megtudta, hogy rákos
admin
3 weeks ago
Home
152 Views
Végstádiumú rák után otthagyta a férjét, és teljesen új életbe kezdett
Molly Kochan története évek óta sokakat foglalkoztat: a New York-i nő nem mindennapi döntést hozott, miután megtudta, hogy betegsége végzetes kimenetelű. A mellrákot 2011-ben diagnosztizálták nála, majd 2015-ben, 42 évesen közölték vele, hogy a kezelések ellenére már nem gyógyítható. Ebben a helyzetben sokan visszavonulnának, ő azonban egészen más irányba indult el – írta a LadBible.
Ahelyett, hogy hagyta volna, hogy a betegsége határozza meg, kilépett a házasságából, és tudatosan egy olyan életet kezdett felépíteni, amelyben a vágy, az öröm és a szabadság kapta a főszerepet. Nem akarta többé a sajnálkozó tekinteteket, és nem kívánt betegként élni a hátralévő időben – derült ki a lap beszámolójából.
„Szerettem, hogy nem a betegséggel azonosítottak. Hogy az emberek nem néztek rám sajnálattal vagy szomorúsággal” – írta egyik bejegyzésében.
Molly egy anonim blogon keresztül kezdte megosztani a mindennapjait az „Everything Leads to This” oldalon, amelyet később sokan követtek. A blog sikere után barátnőjével, Nikki Boyerrel hatrészes podcastet is készítettek „Dying For Sex” címmel, ahol kendőzetlenül beszélt arról, hogyan próbálja elérni, hogy ne a betegség, hanem az élet iránti lelkesedés definiálja őt.
A nő élete utolsó éveiben összesen 200 férfival lépett kapcsolatba. Történetéből később posztumusz könyv jelent meg „Screw Cancer: Becoming Whole” címmel, majd az FX is feldolgozta a történetét egy sorozat formájában.
Halála után tették közzé utolsó blogbejegyzését, amely mindössze két szóval indult: „Meghaltam”. A 2019. március 8-i dátumú írásában nyíltan beszélt arról, hogyan élte meg az utolsó időszakát és milyen felismerésekre jutott.
„Nincsenek olyan életbölcsességeim, amiket megoszthatnék. Tudom, mit tettem az életem végén. Tudom, mi okozott nekem örömöt. De az én listám valószínűleg nem lenne hatással rátok” – jegyezte meg.
Azt is leírta, hogy voltak barátai, akik ugyan érdeklődtek felőle, de sosem vették a fáradságot, hogy találkozzanak vele. Ebből arra következtetett: „A fel- és eltűnések során rájöttem, hogy az emberek azt teszik, amit tesznek, függetlenül attól, mit is szeretnének valójában. Még én is.”
Úgy érezte, ez a felismerés könnyebbé tette számára az utolsó hónapokat. „Hát nem felszabadító? Nem kellett repülőjegyet vennem Bora Borára, napokat tölthettem az ágyban, még akkor is, ha szerettem volna produktív lenni.”
A bejegyzés végén Molly bocsánatot kért mindazoktól, akikkel nem tudott személyesen elbúcsúzni. Ezt azzal magyarázta, hogy egyre nagyobb szüksége lett a saját belső egyensúlyára.
„A haldoklásom folyamatának rövidnek és zártnak kellett lennie. Egy halálcsónakhoz hasonlítottam. Ahogy egyre távolabb sodródtam a parttól, tudtam, hogy még egy test felborítaná azt a gyönyörű egyensúlyt és biztonságot, amelynek megteremtésén keményen dolgoztam.”
Üzenetét így zárta: „De ha dühösnek kell lennetek rám, csak rajta. Azt hiszem, én is az lennék, ha egy jó barátomtól olvasnék egy ilyen üzenetet, aki hirtelen már nincs többé.”
Budapest
