Orbán Viktor szerint Matolcsyval legyünk méltányosak, Szabó Bence egy pancser

Spread the love

Tegnap este végre kifutott az interjú, amelyre különböző megindíttatásokból ugyan, de egy egész ország kíváncsi volt. Mint ismert, egy beszélgetés erejéig Hajdú Péter beköltözött a miniszterelnökhöz, a közel kétórás vizuális tartalom pedig valóban meglepetést okozott – hogy milyen értelemben, az már más kérdés.

Orbán Viktor személyes jellegű témával indított. Beszélt a focirajongásáról és a családjáról.

„Szükségem volt arra, hogy megvédjenek, anyukám mindig meg is védett, talán kicsit részrehajlóan is, de apámnál rend volt. Elvárta, hogy rendesen viselkedjek, mivel elég rossz gyerek voltam. A szüleim nem politizáltak, nem voltak ellenzékiek. Apai ágon csórók voltunk, nagyapámék nyolcan-kilencen voltak testvérek, mindenki fizikai munkából élt, és soha nem volt értelmiségi a családban. Az volt a komcsik ajánlata, ha nem foglalkozunk politikával, nem szólnak bele az életünkbe” – idézte fel fiatalkorát a miniszterelnök, aki azt is megjegyezte, mindig az ellenfelei faragtak belőle híres embert, ez végig jellemző volt a karrierjére, hiszen a ’80-as években Felcsúton kívül őt senki nem ismerte.

Orbán Viktor
Fotó: Frizbi/YouTube

Orbán Viktor azt is elárulta, a családja nem épp ilyen pozícióba szánta őt: „A családban nagy volt az ijedtség, amikor a Fidesz megalakulása után állam elleni szervezkedés miatt öt fiatalt rendőrhatósági figyelmeztetésben részesítettek, és az egyik én voltam. Ezt leírták a kormánylapban, bemondták a híradóban. Három óra múlva ott volt nálunk a teljes rokonság, akiknek elmondtam, hogy hamarosan bedöntjük a rendszert. A családom viszont azt szerette volna, hogy legyen tisztességes munkám” – részletezte a kormányfő.

Orbán Viktor az amerikai elnökkel való viszonyáról is beszélt.