Vasárnap választunk, nemcsak kormányt, sorsot a hazának – kezdte Orbán Viktor pénteken reggel a minden magyarnak címzett üzenetét, amit már előző este is beharangozott.
A miniszterelnök felsorolta, hogy mit értek el 16 év alatt. Szerinte egy düledező országból stabil és biztonságos hazát építettek, hazaküldték az IMF-et, megadóztatták a bankokat és a multikat, és a teljesség igénye nélkül bevezették a rezsicsökkentést, megvédték a magyar családokat az elszálló üzemanyagáraktól és megálljt parancsoltak az illegális migránsoknak.
„Ezek mind a mi közösen elért eredményeink. Most az a veszély fenyeget, hogy amit együtt felépítettünk, elveszíthetjük” – mondta. A világban dúló háborúk mellett ugyanis egy olyan pénzügyi és energiaválság kopogtat Európa ajtaján, amelyből Magyarország sem maradhat ki.
Majd a Tisza Pártra utalva arról beszélt, ellenfeleik semmitől sem riadnak vissza, hogy átvegyék a hatalmat: külföldi titkosszolgálatokkal működnek együtt, választási csalást kiáltanak már a választás előtt, és tüntetéseket és balhét szerveznek már most, mielőtt megszámolták volna a szavazatokat.
Budapest