Kiderült minden a kegyelmi ügyről

Spread the love

Novák Katalin kabinetfőnöke: Balog Zoltán volt az, aki nyomatékosan kérte, hogy Kónya Endre kapjon kegyelmet. Nemcsak az államfőt, hanem a kabinetfőnököt is győzködte a református püspök. Schanda Tamás szerint mástól nem érkezett javaslat Kónya Endre ügyében. Balog Zoltán református püspök, korábbi emberierőforrás-miniszter intenzíven lobbizott Kónya Endre kegyelméért – közölte a 24.hu-val Schanda Tamás, Novák Katalin volt államfő kaibentfőnöke. Állítása szerint Balog Zoltán őt is többször győzködte arról, hogy a bicskei igazgatóhelyettest ártatlanul ítélték el. Pénteken a Sándor-palota által nyilvánosságra hozott dokumentumokból kiderült, hogy Kónya Endre kegyelmi kérelme esetében több ponton is eltértek a rendes ügymenettől, így szokatlan módon mindkét, a pozitív és a negatív döntési változatot is elkészítették. Ugyanakkor az államfő saját, kegyelmi ügyekért felelős igazgatósága – Varga Judit igazságügyi miniszterhez hasonlóan – azt javasolta, hogy Kónya Endre ne kapjon kegyelmet, az erről szóló dokumentumot hagyta jóvá Schanda Tamás kabinetfőnök is. Novák Katalin viszont mégis a kegyelemről szóló határozatot írta alá, amit egyből vittek is ellenjegyzésre, megkerülve a szervezeti utat. A 24.hu-nak Schanda Tamás azt írta: Balog Zoltán volt az, aki határozottan és nyomatékosan kérte, hogy K. Endre kapjon kegyelmet Novák Katalintól, mivel meggyőződése volt, hogy ártatlan – Balog Zoltán ezt számomra is többször jelezte.