Több évtized után új szóvivő képviseli az Országos Mentőszolgálatot. A szervezet hivatalosan is bejelentette, hogy Győrfi Pál helyét Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át, aki a jövőben az OMSZ kommunikációjáért felel majd.
A döntésről az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán számolt be. A közlemény szerint Constantinovits Miklós megbízott főigazgató bízta meg a szóvivői feladatok ellátásával Szűcs Brigittát, aki évek óta aktív szerepet tölt be a mentőszolgálat munkájában.
A bejelentés különösen nagy figyelmet kapott, hiszen Győrfi Pál neve szinte összeforrt az Országos Mentőszolgálattal. A szóvivő maga is közösségi oldalán tudatta a változást egy közös fényképpel, amelyhez mindössze ennyit írt: „Előttem az utódom.”
Később egy másik bejegyzésben így fogalmazott: „Előttem az utódom. Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve csatlakoztam az Országos Mentőszolgálathoz, számomra ez Hivatás az Életért!”
Ki az új szóvivő?

Szűcs Brigitta 2018-ban csatlakozott az OMSZ állományához, az első női mentőápolók egyikeként. Pályafutását a Központi Mentőállomáson kezdte, majd mentőtiszti diplomát szerzett.
Budapest