Fidesz bukása másnapján megkapta az engedélyt
Bige László üzletember közölte, hogy a választások másnapján megkapta az engedélyt egy új, ammónia-lefejtő beruházásra. A Nitrogénművek Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint az ügy régóta húzódott, pedig a kérelmet már tavaly májusban benyújtották a vadonatúj, németek által épített berendezésre.
Hónapokig nem történt előrelépés
Bige László elmondása szerint a hatóság kiment, megnézte a berendezést, majd ezután nem kommunikáltak velük. Nem kértek hiánypótlást, nem jelezték, hogy bármilyen dokumentum hiányozna, egyszerűen nem adták meg az engedélyt. Mint fogalmazott, írt a miniszternek, a munkatársai jártak a hatóságnál, de sokáig semmi nem mozdult előre.
A választások után jött a telefon
Budapest