Megszakadt az ország szíve! Sírva jelentette be Kiszel Tünde! – Alig hisszük el:

Spread the love

Könnyek, remegő hang és egy elárasztott kommentmező – így reagált Kiszel Tünde legutóbbi bejegyzésére, amelyben zokogva számolt be egy eseményről, amely „mindent megváltoztatott”. A fotókon szokatlanul megtört, könnyező arccal látható, amitől követői egy emberként kapták fel a fejüket. „Mi történt Tündével?” – kérdezték sokan, azt gondolván, hogy valamiféle tragédia árnyékolta be életét. Mutatjuk mi történt! Kiszel Tünde nemcsak a showbiznisz egyik legkitartóbb jelensége, hanem egy anya, aki a kezdetektől fogva lánya mellett állt – néha túl látványosan is. Voltak, akik megkérdőjelezték a menedzseri szerepvállalását, mások szerint túlságosan befolyásolta Donatella pályáját – de ez az este minden kritikát elnémított. „Lélekemelő, szívhez szóló, szép koncert volt” – írta később Tünde, és e szavak mögött évek küzdelme, könnyekkel és féltéssel átszőtt anyasága sejlett fel.