Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallani
Rendkívüli parlamenti ülés és házelnöki figyelmeztetés
Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődött a kétnapos rendkívüli parlamenti ülés, ahol több fontos ügy is a képviselők elé került. A parlamentben döntenek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről, valamint az önkormányzati vezetők javadalmazásának korlátozásáról is.
Forsthoffer Ágnes házelnök már az ülés elején jelezte, hogy egyeztetett az Országgyűlés alelnökeivel. Arra kérte a képviselőket és a felszólalókat, hogy tartsák be az időkereteket, és a felszólalások stílusában is feleljenek meg a Ház tekintélyének.
A házelnök külön kitért arra is, hogy többen videóztak a teremben. Elmondása szerint olyan felvételek készültek, amelyek más lejáratására alkalmasak lehetnek. Felszólította a képviselőket, hogy hagyjanak fel az ilyen tevékenységekkel, mert ezek akár kéthavi tiszteletdíj-megvonással is járhatnak.
Forsthoffer Ágnes azt is bejelentette, hogy kezdeményezi minden olyan peres eljárás közös megegyezéssel történő megszüntetését,
amelyben korábbi képviselők küzdenek a korábbi házelnök túlzó döntési ellen.
Magyar Péter szerint katasztrofális állapotban vették át az országot
Magyar Péter felszólalásában a kormány eddigi, 50 nap alatt meghozott vagy kezdeményezett döntéseit sorolta. A miniszterelnök szerint az elmúlt hetekben folyamatos munka zajlott, és közben újabb ügyek kerültek elő az előző kormány időszakából.
Magyar Péter úgy fogalmazott:
„1200 órája dolgozunk megállás nélkül Magyarországért. Minden órának ára van, minden órában döntéseket kell hozni, és minden órában újabb bizonyítékok kerülnek elő arról, hogy Orbán Viktor és bűntársai milyen állapotban hagyták ránk ezt az országot. Katasztrofális állapotban.”
A felszólalásban elhangzott, hogy több szakminisztériumot is létrehoztak, köztük az oktatással és az egészségüggyel foglalkozó területeken. Magyar Péter arról is beszélt, hogy elindítottak egy többmilliárd forintos klímafejlesztési programot.
A miniszterelnök szerint megkezdték az egészségügyben az intézményi autonómia helyreállítását, a betegjogok megerősítését, valamint átvilágítás indult a lélegeztetőgép-beszerzések és a kórházi működési állapotok ügyében.
Magyar Péter arról is beszélt, hogy megkezdték az oktatás szakmai önállóságának helyreállítását a tankerületi rendszer átalakításával. Kijelentette, hogy felszámolják a tankönyv-monopóliumot, és előkészítették az iskolakezdési támogatást, amelynek végleges változatáról a héten dönt a kormány.
Gyermekvédelem, környezetvédelem és a hatalom korlátozása
Magyar Péter felszólalásában a gyermekvédelemről is beszélt. Elmondása szerint megkezdték a gyermekvédelem átvilágítását, leváltották a gyermekvédelmi intézmények legfontosabb vezetőit, valamint kártalanítási és kártérítési alapot hoztak létre.
Budapest