Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Kasza Tibi !Tibi szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

Spread the love

Kasza Tibi megrázó vallomása: vezetés közben kapott pánikrohamot

Húsz éven át küzdött a pánikrohamokkal

Kasza Tibi közel 20 éven keresztül harcolt a pánikrohamokkal. Mire megtanulta kezelni őket, számos embert próbáló, pokoli pillanatot élt át. Erről korábban Joshi Bharatnak is őszintén beszélt.

Az egyik legfélelmetesebb rosszullét akkor tört rá, amikor autóval Szegedre tartott. A roham olyan váratlanul és olyan erővel jelentkezett, hogy kénytelen volt félreállni.

„Olyan erős volt, hogy félreálltam. Úgy kezdődött, hogy meg akartam fogni egy kapcsolót a kormány mellett, és mellényúltam. Valószínűleg az agy már benne volt ebben a dologban. Félreálltam a kocsimmal, és elkezdtem gyalogolni, el az autómtól meghalni – idéz a beszélgetésből a Star magazin. – Éreztem a meghalás folyamatát, rosszul voltam, és nem hívtam segítséget, mert tudtam, hogy én itt most meg fogok halni.”