Orbán Viktor kemény vádat fogalmazott meg Tusnádfürdőn: „Ez bűncselekmény” – súlyos következményeket jósolt a Tiszának!

Spread the love

Szombaton tartotta meg 35. tusnádfürdői beszédét Orbán Viktor. A Fidesz elnöke és korábbi miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy korábban világosan lehetett látni Magyarország irányát: munkaalapú gazdaságot, családalapú társadalmat és szuverenitásalapú külpolitikát építettek. Április 13-a után azonban szerinte alapvetően megváltozott a helyzet.

„Új valóságra ébrendtünk. Amiről azt hittük, csak rossz vicc vagy ízléstelen tréfa lehet, arról kiderült, hogy ez a valóság.”

A Tisza által visszamenőlegesen bevezetett 12 éves képviselői cikluskorlátról azt mondta, hogy ezzel az ellenzék felét kizárták a politikai életből.

„Megtiltották, hogy a jövőben indulhassunk.”

Orbán Viktor szerint amennyiben már nem az emberek dönthetik el, kire szavaznak, hanem a mindenkori hatalom határozza meg, hogy kik közül választhatnak, akkor megszűnik a demokrácia és a jogállam. Úgy értékelte, mindez a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik.

„Ez bűncselekmény. ennek most nincs jelentősége, de akkor majd komoly jelentősége lesz, amiikor visszaállítjuk a jogállamot.”

A Fidesz elnöke Venezuelához hasonlította a jelenlegi magyarországi folyamatokat. Állítása szerint ott is hasonló módszerekkel szorították ki a politikai és állami életből a hatalom ellenfeleit.

„Ott is eltávolították azokat a tisztviselőket, akik nem tartoznak Maduro pártjához”