Éles bírálatot fogalmazott meg a kormányzati munkával kapcsolatban Szentkirályi Alexandra, aki szerint a kabinet válságkezelése puszta szerepjáték. A politikus Gajdos László miniszter és a vízügyi államtitkár osztrák útjának hitelességét is vitatja.
A politikus a saját közösségi oldalán közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy Magyar Péter és a mögötte álló Tisza Párt működése Magyar állítása szerint „abszolút filmszínház”, amiről kifejtette: álláspontja szerint a kormányzás nem szerepjáték, és nem „úgy tenni mintha” kellene, miközben az elmúlt hetekben a válságmenedzsment címszó alatt csupán eljátszott folyamatokat láthattak az állampolgárok.
Budapest