Budapest
Related Articles
Orbán Viktor pénteken „ellenállási nyilatkozatban” jelentette be, hogy a fékek és ellensúlyok, a hatalmi ágak elválasztása és a jogállamiság helyreállításáért fog küzdeni. Másnap már sajtótájékoztatón nevezte önkényuralomnak és illegitimnek a Tisza-kormány rendszerét. Fekete-Győr András erre egyetlen kellemetlen kérdéssel reagált: Orbán akkor mondott igazat, amikor a fékeket és ellensúlyokat hülyeségnek és uniós blablának nevezte, vagy most, amikor azok legelszántabb védelmezőjének próbálja eladni magát? A változás azért feltűnő, mert amíg Orbán Viktor gyakorolta a hatalmat, minden intézményi korlát fölösleges akadálynak tűnt. Most, hogy mások kormányoznak, hirtelen felértékelődött minden olyan fék, amelyet kormányzása alatt módszeresen gyengített. A volt miniszterelnök 2014-ben amerikai találmánynak nevezte a fékek és ellensúlyok rendszerét, amelyet szerinte Európa „bizonyos szellemi középszerűség miatt” vett át. 2023-ban, Tusványoson már egyszerűen az Európai Unió „blablájának” minősítette. Kövér László sem bánt kesztyűs kézzel az intézményi korlátokkal. Egy 2019-es előadásában azt mondta, hogy a fékek és ellensúlyok rendszere „hülyeség”, és semmi köze a demokráciához. Egy korábbi kiszivárgott beszédében pedig arról értekezett, hogy kormánypárti politikusként természetesen annak örül, ha az ellenzék „nem rúg labdába”. Most ugyanezek a politikusok a tisztességes politikai verseny, az ellenzéki jogok és a hatalmi ágak függetlensége miatt aggódnak. Ez sokak szerint nem világnézeti fejlődés, hanem az ellenzéki lét első fájdalmas találkozása azokkal a szabályokkal, amelyeket Orbán korábban csak másokra nézve tartott kötelezőnek. A kritikusok szerint Orbánnak nem a jogállam, hanem a hatalom hiányzik. Ha Orbán Viktor valóban felismerte volna a fékek és ellensúlyok fontosságát, kezdhetné önkritikával. Elmondhatná, hogy tévedett, amikor az állami intézményeket pártkatonákkal töltötte fel, a parlamenti ellenőrzést formasággá silányította, az ellenzéki indítványokat pedig éveken át automatikusan lesöpörte. Ehelyett úgy tesz, mintha a magyar demokrácia története a Fidesz választási vereségének estéjén kezdődött volna. Mintha előtte nem létezett volna rendeleti kormányzás, központosított média, politikai kinevezettekkel feltöltött intézményrendszer és kétharmados erőből átírt játékszabályok. Orbán nem akkor aggódott a hatalmi ágak elválasztásáért, amikor az ügyészség és az állami ellenőrző szervek évekig alig mozdultak a kormányközeli ügyekben. Akkor kezdte félteni a függetlenségüket, amikor ezek az intézmények már az ő rendszerének pénzügyeit vizsgálják.