Váratlan fordulat: már megvan a terv Orbán Viktor visszatérésére – de ehhez szinte mindent át kellene írni
Bóka János bedobta Orbán Viktor visszatérésének lehetőségét
Újra előkerült Orbán Viktor politikai visszatérésének kérdése. Bóka János arról beszélt, hogy Orbán Viktor a jövőben is meghatározó szereplője maradhat a polgári-konzervatív oldalnak. A legfontosabb kérdés azonban az, mi történhet akkor, ha a jelenlegi szabályok miatt Orbán 2030-ban már nem indulhat.
Bóka János most lényegében ezt lebegtette be: ha a Fidesz megfelelő felhatalmazást kap, hozzányúlna azokhoz a szabályokhoz, amelyek jelenleg kizárják Orbán Viktor 2030-as miniszterelnöki és parlamenti visszatérését.
A felvetés szerint megfelelő választói felhatalmazással a Fidesz akár újra is írhatná ezeket a szabályokat. Vagyis a párt nem feltétlenül tekinti véglegesnek az Orbán Viktor előtt álló alkotmányos akadályokat.
Komoly alkotmányos akadályok állnak Orbán előtt
A miniszterelnöki cikluskorlát már az Alaptörvényben szerepel. A júniusban elfogadott módosítás szerint nem választható miniszterelnöknek az, aki 1990 óta összesen legalább nyolc évet eltöltött ebben a tisztségben.
Orbán Viktor 1998 és 2002 között négy, majd 2010 és 2026 között további tizenhat évet töltött kormányfőként, így a jelenlegi szabályok alapján már túllépte ezt a határt.
A parlamenti visszatérés előtt is akadály áll. A júliusban elfogadott alkotmánymódosítás szerint nem indulhat országgyűlési képviselőként az, aki legalább tizenkét évet töltött a Parlamentben vagy legalább három választáson mandátumot szerzett.
Orbán Viktor ezen a határon is régen túl van.
Ehhez olyan parlamenti felhatalmazás kellene, amellyel újra hozzá tudnak nyúlni az alkotmányos szabályokhoz.
Vagyis a Fidesznek nem egyszerűen választást kellene nyernie 2030-ban, hanem akkora parlamenti erőt kellene szereznie, amely lehetővé teszi az alkotmányos korlátok módosítását is.
A jelenlegi erőviszonyok nagyon messze vannak ettől
Budapest