Jáksó László vacsoracsatás vendégei ételmérgezéssel kerültek kórházba

Spread the love

Kedélyes műsorként ismerik a nézők az RTL Vacsoracsata című főzős realityjét, amelyben celebek vendégelik meg egymást. Ám Jáksó László rémálommá változtatta: a műsorvezető – önhibáján kívül – megmérgezte a vendégeit, volt közöttük, aki kórházban között ki.

A tévés a Frizbi YouTube-csatornáján, a Beköltözve Hajdú Péterhez pénteken 19 órától látható műsorában idézte fel a kellemetlen történetet, amely azzal kezdődött, hogy reggel leforgatták, amint Jáksó László megveszi az alapanyagokat, a pörköltnek való húst és a rákot a salátához, ami az augusztusi hőségben órákig a kellékes autójában „pihent”. Kiderült ugyanis, hogy nem volt forgatási helyszín, pedig a műsorvezető előre jelezte, hogy a valódi otthonába nem engedi be a stábot.

Zenetanári és jogász végzettséget szerzett, majd vállalatot igazgatott Jáksó László édesapja, annak ellenére, hogy egy egészen kis korában diagnosztizált betegségre szedett gyógyszer miatt elvesztette a látását. A TV2 műsorvezetője különleges sorsú szüleiről is mesélt a Beköltözve Hajdú Péterhez új epizódjának felvételén.