Budapest
Related Articles
Marco Deplano urológusként dolgozik egy kórházban Szardínia szigetén. Fiatal kora ellenére sok komoly betegséggel és ennek következményeivel kellett szembenéznie munkája során.Sajnos nem minden beteggel kapcsolatosan végződött happy end-del a kezelés.
Egyik nap találkozott egy beteggel, akit nagyon sokáig nem tudott elfelejteni. Ezt írta az esetről a Facebook-on:
“Ma felhívott egy kollégám és konzultálni akart egy beteggel kapcsolatban. Egy teljesen normális nap volt. Egy hölgyről volt szó aki halálos rákbeteg és a veséi sem működtek már jól. Megvizsgáltam a hölgyet.
-Jó napot, mondtam ahogy beléptem az orvosi szobába.
-Jó napot, válaszolta a vörös hajú, gyönyörűen kilakkozott körmű hölgy, aki 70-80 év között lehetett.
Átnéztem az orvosi papírjait és egy ultrahang vizsgálatot csináltam nála.
-Sajnos a vesék nem működnek jól és ezt azt jelenti, hogy katérert kell majd beültetnünk, mondtam neki.
-Elnézést, de ez azt jelenti, hogy két zacskó lesz majd a testemen?
-Sajnos igen.
Aztán csendben ültünk egy darabig, ami számomra örökkévalóságnak tűnt. Aztán a hölgy szomorúan rám nézett:
-Magát hogy hívják?
-Deplano.
-Mi a keresztneve?
-Marco, gyönyörű név. Van néhány perce?
-Temészetesen, válaszoltam.
-Én már halott vagyok. Tudja mire gondolok?
-Nem, sajnos nem, -válaszoltam zavarodottan.
-Meghaltam 15 évvel ezelőtt, amikor a 33 éves fiam szívinfarktusban elhunyt. Én is meghaltam aznap.
-Ó, igazán sajnálom.
-Akkor én is meghaltam és 10 évvel ezelőtt is meghaltam amikor először rákot állapítottak meg nálam. De most már nem kell harcolnom. Gyermekeim és unokáim jól vannak. A fiammal akarok találkozni. Hány nappal fogok tovább élni ha ezek a zacskók rajtam lesznek? Mekkora terhet fogok a gyerekeimre róni? Úgy akarok meghalni mint egy tisztességes nő.
Mi lesz, ha nem kérem a kezelést? Fáradt vagyok. Szeretnék Istennel találkozni. Mondja meg őszintén, szenvedni fogok?
-Nem, úgy dönt ahogy Ön akar, de az a két zacskó…
-Marco, nem akarom. Az én életemről van szó és én eldöntöttem. Ha valamit tenni akar értem, vegye le rólam a műszereket, hadd menjek haza, fagyizni akarok az unokámmal.
Szóhoz sem jutottam. Elfelejtettem a dühömet, a fáradtságomat, mindent. Teljesen meztelen voltam. Elfelejtettem mindent amit a könyvekből tanultam. A halál előtt teljesen fegyvertelennek éreztem magam.
Elfordultam és úgy csináltam, mintha írnék valamit a dossziéba, hogy a nővér ne lássa a könnyeket a szememben.
-Marco, szomorú lettél emiatt?
-Igen, -válaszoltam.
-Nem baj, fontosnak érzem magam emiatt. Megtenne valamit? Ha a gyerekeim felhívják Önt a kezelések miatt, mondja nekik, hogy rendben vagyok, ok?
-Persze, azt fogom tenni – válaszoltam buta hangon.
-Imádkozni fogok érted, és a fiamért.
-Nagyon köszönöm – válaszoltam.
Abban a pillanatban ő volt számomra a leggyönyörűbb nő, nagymama és anya a világon. Áradt belőle az igazi szeretet.
Szavai valami nagyon fontosra hívták fel a figyelmemet. A halál az élet utolsó fázisa, nincs mitől félni.
Ezeket a dolgokat a tanulmányaink során sem tudjuk megtanulni. Annyira kicsinek éreztem magam abban a pillanatban.
A szenvedés is a szeretet része és gyakran ez közelebb hozhat embereket, mint a szeretet.
Mindegy mit csinálunk az életünkben, túl sok időt szentelünk azoknak a dolgoknak, melyek nem is olyan fontosak.”
