A feleségem tudta, hogy ez lesz az utolsó napja, és azt mondta: ‘Ne hívd az orvost. Csak aludni akarok, a kezedet fogva’” – Szívszorító történet a szerelemről és az elmúlásról Egy évvel ezelőtt kaptuk a hírt:

admin March 6, 2025 Home Comments Off on A feleségem tudta, hogy ez lesz az utolsó napja, és azt mondta: ‘Ne hívd az orvost. Csak aludni akarok, a kezedet fogva’” – Szívszorító történet a szerelemről és az elmúlásról Egy évvel ezelőtt kaptuk a hírt: 111 Views

Spread the love

A feleségem tudta, hogy ez lesz az utolsó napja, és azt mondta: ‘Ne hívd az orvost. Csak aludni akarok, a kezedet fogva’” – Szívszorító történet a szerelemről és az elmúlásról Egy évvel ezelőtt kaptuk a hírt: a feleségem, Anna, rákos. Az orvos azt mondta, semmi sem segíthet. Életem szerelme, a legjobb barátom, az én Annám lassan eltűnt az életemből. Még negyven év együtt sem volt elég ahhoz, hogy mindent átéljek a szeretetéből. Egy hete történt. Anna azon a reggelen úgy ébredt, hogy tudta, ez lesz az utolsó napja. Mellette voltam, próbáltam minden pillanatot megőrizni, egyetlen szemvillanást sem akartam elszalasztani. – Ne hívd az orvost – suttogta halkan. – Csak el akarok aludni, a kezedet fogva. Elmeséltem neki, hogyan találkoztunk először, és milyen volt az első csókunk. Emlékeztünk a közös életünk minden pillanatára. Nem bántunk meg semmit, csak hálát éreztünk. Aztán Anna rám nézett, halvány mosollyal, és azt mondta: – Hé, fiú… Tudod, igaz? Örökké szeretlek. Én is elmondtam neki ugyanazokat a szavakat, megcsókoltam, és ő lehunyta a szemét. Örökre elaludt, miközben a kezemet szorította.!

„Ne hívd az orvost. Csak el akarok aludni, a kezedet fogva.” – Egy házaspár szívszorító búcsúja, ahol a szeretet mindent legyőzött

Egy évvel ezelőtt kaptuk meg az orvosi diagnózist: a feleségem, Anna, gyógyíthatatlan rákos beteg. Az orvos egyértelműen közölte, hogy semmilyen kezelés nem segíthet rajta. Az a pillanat összetörte a szívemet, de Annáé nem. Ő mindig is erősebb volt nálam, és aznap is ő tartotta bennem a lelket.

– Nézd, Péter – mondta, miközben a kezét az enyémre helyezte –, nem az a kérdés, mennyi időnk van még hátra, hanem hogy mit kezdünk vele. Nem fogom hagyni, hogy a betegség határozza meg, hogyan élünk.

Abban a pillanatban eldöntöttük, hogy minden pillanatot megélünk, ami még megadatott. Tudtuk, hogy az időnk véges, de nem hagytuk, hogy a fájdalom vagy a kétségbeesés eluralkodjon rajtunk. Anna mindig is így élt, tele erővel és szeretettel. Ő volt az én fényem, az iránytűm, a legjobb barátom – és most azt néztem, ahogy lassan elhalványul.

A vég kezdete

Az utolsó héten Anna állapota rohamosan romlott. Már nem tudott járni, az étvágya eltűnt, és alig volt ereje beszélni. De még akkor is, amikor fájdalmai voltak, mosolygott rám.

– Ne aggódj, Péter. Én nem félek – mondta egyszer, amikor a szemébe könnyek gyűltek. – Nem az a fontos, hogy meddig élek, hanem hogy hogyan éltem. És én boldogan éltem. Veled.