A férfi altatót tett a felesége ételébe, és titokban a szeretőjéhez ment. De mikor visszatért, olyat látott otthon, amitől azonnal megőszült.

A férfi altatót tett a felesége ételébe, és titokban a szeretőjéhez ment. De mikor visszatért, olyat látott otthon, amitől azonnal megőszült.

Gábor nem is tudta pontosan, mikor kezdte idegesíteni a felesége. Azért vette el Katát, mert „ideje volt már”. Az anyja állandóan a fejéhez vágta, hogy lassan harminc, és még mindig nőtlen, neki meg már alig van ideje megvárni az unokákat, meg egyéb hasonló nyavalygások.

Éva, a kolléganőjük, nemrég kezdett náluk dolgozni. Teljesen átlagos lány volt. Nem, nem volt csúnya, de szépnek sem lehetett nevezni.

Egyszerű lány. Leülsz vele beszélgetni, és két perc múlva már el is felejted. Gábor komolyan kezdett azon gondolkodni, hogy lehet, az anyjának igaza van – ideje lenne megnősülni.

Elsősorban, mert borzalmasan unta már az otthoni rendetlenséget. Annyira, hogy szinte már haza sem akart menni. És mennyi időt elpazarolt arra, hogy összeszedje a szerteszét heverő zoknikat, miközben tisztát nem talált, és semmit sem tudott enni, mert a mosogató mindig tele volt.

Gábor rájött, eljött az ideje a „kőgyűjtésnek” – vagy legalább a zoknik és egyéb szanaszét guruló dolgok begyűjtésének. Ha ő valamibe belefogott, akkor azt rendesen csinálta.

A takarítás például gyakran elvitte a fél napját. De aztán minden ragyogott. Ilyenkor este Gábor már ki sem mozdult.

Fáradt volt, de imádta, mikor egy szép, tiszta lakásban ülhetett a tévé előtt, teát kortyolgatva. De ne gondoljátok, hogy Gábor önző volt. Nemcsak azért gondolt arra, hogy feleséget kéne szereznie, mert valakinek takarítani kellene, hanem mert már unta az ipari húsgombócokat és fagyasztott pelmenyiket.

Ez volt a második ok. Gábor készült arra, hogy szeresse a feleségét. Ő, elvileg, minden nőt szeretett.

Az anyja csak a fejét csóválta: „Egyszer még megölnek a nők, fiam. Mind összefognak és elásnak!”

Gábor csak nevetett. – „Jaj, anyu, ne beszélj butaságokat, rengeteg nőt boldoggá tettem már.”

Az anyja ilyenkor a konyharuhával csapta fejbe. – „Ne beszélj már hülyeségeket!”

Gábor szeretni akarta a feleségét, úgy igazán. Nem volt biztos benne, hogy hű tud maradni hozzá, de megígérte magának, hogy megpróbálja. Elvégre más férfiak is együtt élnek ugyanazzal a nővel évekig – miért ne tudná ő is?

Nagyon gyakorlatiasan állt a házasság kérdéséhez. Először végignézte az összes ismerős lányt…

Szebbnél szebbek voltak, de egyiküket sem tudta elképzelni feleségként. Aztán jöttek a kolléganők – még a férjesek is. Gábor bízott magában – ha nagyon akarná, elcsábíthatna bárkit. De megint: semmi.

Nem akadt senki, akivel szívesen megosztotta volna az életét. Őszintén megmondta anyjának, hogy már mindenkit végignézett. Nincs megfelelő, szóval anyának még várnia kell, amíg jön valaki új.

Az anyja megint fejbe kólintotta a konyharuhával. – „Te fecsegő, egyszer se fáj még a nyelved?”

– „De anyu, komolyan. Te szívből keresnél nőt vagy fejjel?”

– „Szívből, hát hogy máshogy?”

– „Aha, de az a baj, hogy ha úgy döntök, hogy a szívemre hallgatok, mire felébredek, ott fekszik mellettem, és az agyam már kiabál: ‘Ilyen nekünk nem kell!’”

– „Gábor, te csak viccelsz mindig!”

– „És öt év múlva mi lesz belőlem, anyu? Pocak, kopaszodás, a lányok meg futnak, amerre látnak!”

– „Hagyjál már ezekkel! Te még sokáig jó partinak számítasz.”

Gábor anyjánál nem járt olyan gyakran, mint szerette volna, de ha ment, mindig palacsintát rendelt. – „Anya, ha találok valakit, aki ugyanígy tud palacsintát sütni, azonnal elveszem, ígérem!”

– „Még akkor is, ha félelmetes és rémes?” – nevetett az anyja. – „Te semmirekellő!”

Egy este Gábor jókedvűen jött ki a munkahelyéről. Otthon rend volt – két napja nagytakarítást csinált. Aznapra nem volt semmi program, úgy döntött, lassan hazasétál, és „tengeri fóka módra” végignyúlik a kanapén.

Átvágott a parkon. Igazi vénasszonyok nyara volt. A levelek pirosak, sárgák, barnák – néha zöldek is. A nap sütött, pókhálók lebegtek a levegőben. Mindenki mosolygott – dolgozós nap volt ugyan, de a park tele volt babakocsis anyukákkal, nagyszülőkkel, fiatal párokkal.

Gábor fütyörészett. Akkor már elment a pad mellett, amin egy lány ült és könyvet olvasott. De hirtelen megállt. Éva. A munkahelyükről.

Volt ideje. Kedve is. Odament.

Nem nézte őt feleségjelöltnek, még csak alkalmi flörtnek sem. Csak érdekelte, ki ez a lány, mi fújta őt ide. Hallotta már, hogy a munkahelyen dicsérik.

– „Szia.”

Éva felnézett a könyvből. Megismerte. – „Szia.” – majd visszanézett a könyvre.

Gábor kissé lefagyott. A lányok általában másképp reagáltak rá. Már épp menni akart, de a férfiúi hiúság nem hagyta.

Leült mellé a padra.

– „Ön is szereti az őszt a parkban?”

Éva felnézett. – „Szeretem, ha nem zavarnak. Vagy legalább nem ilyen sablonos módon.”

– „Sablonos?!”

Gábor megütközött. Minden más nő most csüngött volna a szavain.

Ő pedig itt… teljesen zavarban volt.

– „Rendben, nem zavarom tovább.”

Őszintén szólva, azt hitte, a lány mond majd valami visszatartót. De Éva csak ennyit mondott:

– „Viszlát.” – és visszanézett a könyvre.

Gábor rápillantott a címre. „Feltört szántóföld” – valami ismerős. Tényleg, ezt olvasták iskolában. De hogy miről szólt, azt már nem tudta.

Séta közben a jókedve teljesen elpárolgott. Egy jelentéktelen kis egérlány – és mégis tönkretette az egész estéjét.

Gábor hazaért, levetkőzött, és akkor jutott eszébe, hogy nem ment be a boltba, ahogy tervezte. Kinyitotta a hűtőt – ragyogóan tiszta volt belül, és teljesen üres. Sóhajtott, újra felöltözött, és elment vásárolni.

Dühében két hatalmas szatyornyi kaját vásárolt. Telepakolta a hűtőt, megcsinált pár szendvicset, töltött egy pohár tejet, és leült a tévé elé. Beleharapott – majd összehúzta a szemét.

Szardíniát kent a csokis krémre. Ő vajat, sajtot, felvágottat akart… Hogy lett ebből ez a…? A francba, ez a szürke egér teljesen felzaklatta!

Éjjel nem tudott elaludni. Hogy lehet, hogy ez a lány ennyire nem veszi őt emberszámba? Talán tudja, hogy nem szép, és ezért nem foglalkozik a férfiakkal?

Másnap reggel, mintha semmi sem történt volna, bement dolgozni. A női kollégák rögtön felpezsdültek – valaki kávét ajánlott, más flörtölős kérdéseket tett fel. Gábor mindenre válaszolt, néha még egy-egy fenékre paskolás is belefért. Nevetés, csicsergés – minden a szokásos volt.