A férjem hazudott nekem – a lakbér, amit fizettem, egyenesen hozzá és az anyjához ment. Megtanítottam őket, hogy velem nem lehet packázni!

A férjem hazudott nekem – a lakbér, amit fizettem, egyenesen hozzá és az anyjához ment. Megtanítottam őket, hogy velem nem lehet packázni!

Első rész

Azt mondják, nincs nagyobb harag, mint egy megcsalt nőé. De ők még nem találkoztak olyan nővel, akit a saját férje és anyósa két éven át szándékosan meglopott.

Én hiszek az igazságban. Hiszek abban, hogy aki becsületesen él, annak nincs mitől félnie. Hiszek a szerelemben, a hűségben, és abban, hogy egy házasságban mindenki egyenlően veszi ki a részét.

Azt hittem, a férjem, Tamás, és én is így gondolkodunk. Azt hittem, van egy szilárd alapunk, egy közös jövőnk. Két éve fizettem a lakásunk bérleti díjának felét, ahogyan megbeszéltük. Én az én részem, ő a sajátját.

De aztán egy nap, egy teljesen ártatlannak tűnő beszélgetés mindent megváltoztatott.

Az elején minden tökéletesnek tűnt. Tamás találta az albérletet.

– Drágám, ezt a helyet látnod kell! – hívott fel izgatottan egy délután. – Tökéletes nekünk!

– Milyen szempontból tökéletes? – kérdeztem mosolyogva.

– Két hálószoba, modern konyha, és ott az a kis erkély, amit mindig szerettél volna! Ráadásul csak 400 ezer forint havonta!

Úgy mutatta be a lakást, mint egy kisgyerek, aki élete legjobb ajándékát kapta.

– Kettéosztjuk, fejenként 200 ezer. Ahogy terveztük! – ölelt át a teraszon állva. – Ez az első igazi otthonunk!

– Tökéletesen hangzik.

A papírok rendben voltak, minden hivatalosnak tűnt. Nem voltak gyanús jelek, nem volt semmi árulkodó nyom.

Aztán elérkezett egy teljesen átlagos decemberi este, és az életem egy pillanat alatt darabokra hullott.

Egy hosszú műszak után léptem be a társasház liftjébe, a lábaim sajogtak a magas sarkúmban.

A lift az ötödik emeleten megállt, és Bea, a fiatal szomszéd lány mosolyogva beszállt mellém.

– Szia! – köszönt vidáman, majd oldalra billentette a fejét. – Ó, már tudom, ki vagy! Te laksz Lujza és Tamás lakásában, igaz?

Az agyam azonnal leblokkolt.

– Lujza?

– Igen, Tamás anyukája. Ő és a fia évekkel ezelőtt vették meg azt a lakást, amikor a ház épült.

Mintha a világ megszűnt volna körülöttem létezni.

– Vették?

– Persze, mindig erről beszélt a lakógyűléseken. Annyira büszke volt rá, milyen jó befektetés! Azt mondta, még az előző bérlők is jól fizettek.

A levegő elfogyott a tüdőmből.

– Milyen bérlők?

Bea zavartan elhallgatott.

– Ó… szóval nem tudtad? Tamás egyik exbarátnője is ott lakott vele. De az a kapcsolat nem tartott sokáig… Azt hittem, te is tudod!

Mintha jeges vízzel öntöttek volna le.

Tamás és az anyja birtokolta a lakást, amire én két éve bérleti díjat fizettem?

Ahogy hazaértem, az ujjaim remegtek a kulcsom körül.

Tamás évek óta hazudott nekem. Elhitette velem, hogy albérletben élünk, miközben a saját lakására fizettem bérleti díjat.

Két év alatt összesen 4,8 millió forintot adtam neki – és mindezt az anyjával felezte meg.

A szívem hevesen vert, az ujjaim elfehéredtek a dühömben.

De nem kezdtem el sírni.

Nem voltam összetörve.

Dühös voltam.

És eldöntöttem: Tamás meg fogja tanulni, hogy engem nem lehet ilyen könnyen átverni.

Aznap este minden apró részletet kiderítettem. Az ingatlan-nyilvántartás nyilvános, így könnyedén megtaláltam a tulajdoni lapot.

Tamás és az anyja, Lujza nevén volt a lakás. Már öt éve. Sőt, egy közös hitelt is felvettek rá.

Két éve néztem a szemébe, és azt hittem, szeret.

Pedig csak a pénzemet szerette.

Aznap este, amikor az igazság kiderült, csak egyetlen emberhez fordulhattam.

– Éva, el sem hiszed, mit tudtam meg!

– Mi történt? – kérdezte a legjobb barátnőm aggódva.

– Tamás és az anyja birtokolja a lakást, amire én évek óta fizetek!