Budapest
Related Articles
A férjem kitett engem és az újszülött kislányunkat az otthonunkból, mert az anyósom ezt parancsolta neki
Mindig arról álmodoztam, hogy egy kisbaba még közelebb hoz minket egymáshoz. De a férjem anyja, Márta, teljesen más terveket szőtt. Mindent irányított, és László, a férjem, hagyta is neki. Próbáltam határokat szabni, de semmi sem készített fel arra az árulásra, amely végül az ajtóban állva hagyott, a karomban az újszülött kislányunkkal.
Amikor megtudtam, hogy terhes vagyok, úgy éreztem magam, mintha én lennék a világ legboldogabb embere. Lászlóval régóta vágytunk egy gyermekre, és végre valóra vált az álmunk.
Csakhogy nem csak mi vártuk ezt a babát. Márta is – de egészen más módon.
Soha nem kedvelt engem. Nem is próbálta leplezni. Már a kezdetektől világossá tette, hogy nem tart méltónak a fiához.
– László jobbat érdemelne – mondogatta gyakran, miközben rosszallóan csóválta a fejét.
Amikor azonban kiderült, hogy terhes vagyok, minden megváltozott. És sajnos nem jó irányba.
Mintha a baba az övé lett volna, nem az enyém. Mindent irányítani akart.
– El kell kísérjelek az orvoshoz – közölte, miközben már nyúlt is a kabátjáért, mielőtt még tiltakozhattam volna.
– Nincs rá szükség, László is jön velem – feleltem próbálva udvarias maradni.
De ő csak legyintett.
– Én jobban tudom, mi a legjobb – jelentette ki magabiztosan.
Már a babaszoba berendezése is kész rémálom volt. Márta teljesen átvette az irányítást. Ő választotta ki a bútorokat, a tapétát, még a kiságyat is.
– A szoba legyen kék – jelentette ki. – Fiú lesz!
– Azt még nem is tudjuk – próbáltam ellenkezni.
– Érzem – nézett rám sokatmondóan.
A terhességem nehéz volt. Állandóan hányingerrel küzdöttem, alig tudtam enni, gyenge voltam.
De Márta ezt figyelmen kívül hagyta. Naponta átjött, és telezsúfolta a házat nehéz, zsíros ételekkel, amiket László persze nagy élvezettel evett. Én pedig közben a fürdőszobában küszködtem a rosszulléttel.
Egy ponton nem bírtam tovább. Megkértem Lászlót, hogy ne osszon meg vele semmilyen információt a terhességemről.
Mégis, amikor elmentünk az ultrahangra – ahol kiderült volna a baba neme –, Márta már ott ült a váróban, mintha teljesen természetes lenne, hogy ott van.
Megdermedtem.
– Honnan tudta meg, hogy jövünk? – kérdeztem a férjemtől.
László elfordította a tekintetét.
– Én mondtam el neki – vallotta be halkan.
Forrt bennem a düh.
– Megkértelek, hogy ne tedd! Ez az én terhességem, az én testem! – sziszegtem.
De mielőtt még folytathattam volna, behívtak minket a vizsgálatra.
A monitoron megjelent a kisbabánk képe.
– Kislány lesz – mondta az orvos mosolyogva.