A Jóban Rosszban sztárja, Sallai Nóra, tavaly szeptemberben szenvedett súlyos autóbalesetet, amiben elveszítette ötéves kisfiát, Bendét, ő maga pedig sokáig válságos állapotban volt. Sallai Nóra a baleset után hetekig feküdt mesterséges kómában, miközben az orvosok az életéért küzdöttek. Kisfiát azonban már nem tudták megmenteni, Bende a kórházban életét vesztette. A színésznő most a Borsnak beszélt a tragédiáról, arról, hogy értesült kisfia haláláról, és hogy sikerült feldolgoznia azt. „Már a rehabilitáción voltam, amikor a férjem és az édesanyám mondta el a tragikus hírt. Mentálisan még nagyon nehéz megmagyarázni a lehetetlent. A legnagyobb nehézséget a kisfiam körüli mindennapi gondolataim jelentik. Remélem, hogy felépülök, mindennap küzdök az emlékeimmel.” Nóra egyébként nem emlékszik a baleset napjára, és egyelőre nem is érzi késznek magát arra, hogy bővebben beszéljen erről. Azt azonban eltökélte, hogy felépül, és előbb-utóbb szeretne visszatérni, bár ehhez még időre van szüksége. Korábban a story.hu-nak nyilatkozva így fogalmazott: „Szeretnék minél előbb meggyógyulni és visszatérni az életbe. Ezt vettem célul. A családom és a barátaim segítenek ezen az úton!”

Spread the love

Havas Henrik nemrég a Best magazinnak adott interjút, amiben a betegségeiről beszélt, és azt is bevallotta, hogy nem tartja a kapcsolatot a gyerekeivel, csak az unokáival.

Havas Henrik az évek során több súlyos betegséggel megküzdött: vastagbélrákkal, szívproblémákkal és prosztatarákkal, és mindezek után azt mondja, már nem fél a haláltól, csak a kiszolgáltatottságtól.

„Én tudom, mit jelent egy halálos betegség, mit jelent, amikor ezt a betegnek végig kell csinálni, a családnak pedig végig kell néznie. Több barátomnál láttam, hogy csak kettőt mondjak közülük: Bajor Imi, Aczél Bandi. Mind a kettőjük küzdelme borzalmas volt, én erre nem vállalkoznék” – mondta.

2012 decemberében műtéten esett át, hogy eltávolítsák a vastagbelében talált daganatot, de beavatkozás során a vártnál jóval nagyobb részt kellett eltávolítaniuk a vastagbeléből, ráadásul a lépét és a hasnyálmirigye egy részét is.

Havas azt is elmondta, hogy az orvosok sokáig figyelmen kívül hagyták a tüneteit. Végül egy régi rádiós kolléganője gasztroenterológus férje diagnosztizálta nála a betegséget.