A Mi Hazánk ülve maradt a roma holokauszt megemlékezésén, Magyar Péter azonnal reagált

Spread the love

Feszült jelenetek alakultak ki hétfőn az Országgyűlésben, amikor Gyöngyösi István, a Tisza képviselője a roma holokauszt áldozataira emlékezett. Felszólalása után a Tisza, a Fidesz és a KDNP képviselői is felálltak, tapssal, majd néma csenddel tisztelegtek az üldözöttek előtt, a Mi Hazánk hat képviselője azonban ülve maradt. A történtekből rövid időn belül heves parlamenti vita lett, Magyar Péter és Toroczkai László pedig ismét egymásnak feszültek – írja a Telex.

Gyöngyösi István felszólalásában arról beszélt, hogy a roma holokausztra való emlékezés nem egyszerűen felelősség, hanem kötelesség, és hangsúlyozta, hogy a tragédia az egész magyar társadalom közös történelmének része.

A politikus szerint a gyűlölet nem egyik pillanatról a másikra válik erőszakká.

„A gyűlölet nem a gázkamrákkal, hanem szavakkal kezdődik” – fogalmazott a felszólaló képviselő.

Felszólalásában arra is emlékeztetett, hogy 82 évvel ezelőtt voltak, akik úgy gondolták, egy teljes népcsoport eltörölhető.

„Nem felejtünk, itt vagyunk és emlékezünk” – zárta beszédét.

A megemlékezés végén a képviselők többsége felállt, a Mi Hazánk frakciója azonban a helyén maradt.

Magyar Péter szégyenteljesnek nevezte a történteket

A megemlékezés után Magyar Péter először ügyrendi felszólalásra jelentkezett, ezt azonban az ülést vezető Hallerné Nagy Anikó nem engedélyezte. A miniszterelnök ezt követően személyes érintettségre hivatkozva kért szót, amit megkapott.

Felszólalásában azt mondta, szégyenteljesnek tartja, hogy a Mi Hazánk képviselői ülve maradtak a roma holokauszt áldozataira való megemlékezés alatt.

Úgy fogalmazott, „ez nem maradhat szó nélkül”, és felidézte azt is, hogy amikor korábban sükösdi roma gyerekek zenéltek a parlamentben, a Mi Hazánk képviselői kivonultak.