A pincérnőt kirúgták, mert megmentett egy kislányt a fulladástól – másnap visszament a cuccaiért, és olyat látott, amitől elakadt a lélegzete

A pincérnőt kirúgták, mert megmentett egy kislányt a fulladástól – másnap visszament a cuccaiért, és olyat látott, amitől elakadt a lélegzete

Első rész

Kata már négy éve dolgozott a budapesti „Best-Bohémiya” étteremben.

Ez a luxusétterem a város egyik legelegánsabb részén helyezkedett el. A hatalmas üvegablakokon keresztül zöldellő fasorokra lehetett látni, a belső térben márványasztalok, bársonnyal bevont székek, kristálycsillárok és modern festmények sorakoztak. A levegő mindig friss virágillatot árasztott, mintha minden egyes nap esküvő lenne.

A vendégkör főként befolyásos üzletemberekből, hírességekből és elegáns családokból állt, akik presztízsből választották ezt a helyet. Katának ez az étterem nem csupán munkahely volt – ez volt az élete. A reménye. A jövője. Egy darab biztos talaj az álmai alatt.

Még csak 22 éves volt, de gyorsaságával, kedvességével és figyelmével kiemelkedett a többi felszolgáló közül. Mindig mosolygott, mintha az arcára ragasztották volna a jókedvet. Ez volt a páncélja a fáradtság és a kiégés ellen.

A műszakjai hosszúak voltak, sokszor ő zárta az éttermet, majd hajnalban újra elsőként tért vissza.

Lábai bedagadtak, karjai folyamatosan kék-zöld foltokkal és karcolásokkal voltak tele. De sosem panaszkodott. Egyetlen egyszer sem.

– Kata, át tudnád venni a 8-as asztalt? – kérdezte Tamara, az idősebb felszolgáló, aki egyfajta munkabéli anyja lett.– Persze, Tamara, nyugodtan add ide. – Kata mindig készségesen válaszolt.

Tamara sokat jelentett neki. Egy igazi túlélő volt – egyedül nevelte fel három gyerekét, közben húsz éven át talpon dolgozott.

Kata albérletben lakott a külvárosban, egy kis lakásban, ahol a bútorokat még a nagymamája hagyta rá. A szoba falain régi tapéták hullottak, de számára ez a hely volt a menedék.

Álmokat szőtt. Hogy egyszer befejezi az ápolói képzést, amit évekkel ezelőtt anyagi okok miatt kellett félbehagynia. Minden szabadnapját tanulással töltötte – ha épp nem kellett választania tankönyv és villanyszámla között.

Már kislánykorában megtanulta, hogy az élet nem oszt kegyelmet – csak akkor ad, ha kiharcolod.

Egy kis faluban nőtt fel, ahol korán árvaságra jutott. A nagymamája nevelte, aki beteges volt, de vasakarattal tanította őt emberségre, tisztességre és bátorságra.

Kata már 10 évesen főzött, takarított, mosott – és tanult. Tudta, hogy ha ki akar törni, akkor dolgoznia kell. De mindig azt mondogatta magának: „Lehetsz fáradt, de maradj jó ember.”

Az étteremben a legtöbben szerették őt. Tamara és Gábor, a másik idősebb pincér, gyakran ugratták:– Ha így folytatod, Katám, te leszel a főfelszolgáló!– Ja, kivéve, ha előbb feldühíted Mihályt – tette hozzá Gábor, félig komolyan.

Mihály volt a vezető. Fegyelmezett, hideg és öltönyben alvó típus. Minden reggel tűpontos frizura, tökéletesen igazított nyakkendő, és a szokásos fapofa.

– Kata – mondta egyszer neki –, jól dolgozol, de tartsd a protokollt. Ne haverkodj a vendégekkel, ez nem óvoda, hanem elit vendéglátás.

Kata csak bólintott. Tudta, hogy nem szabad ellentmondani, mert szüksége volt a munkára. De belül érezte, hogy emberség nélkül az egész mit sem ér.

Egy meleg nyári délután különösen forgalmas volt a Bohémiában. Kata a központi részt vitte, a kedvenc szekcióját.

Egy fiatal házaspár ült két kisgyerekkel – egy hétéves kisfiúval és egy ötéves kislánnyal.

– Jó napot kívánok! Üdvözlöm önöket! – köszönt Kata mosolyogva. – Tudnak már rendelni?

– Igen, a kislányomnak szeretnénk egy gyümölcsös desszertet, de… – az anyuka elbizonytalanodott, majd lehajolt a kislányhoz. – Ugye emlékszel, mit mondtunk? Nem eheted meg, ha van benne mogyoró!

– Igen, anya – bólintott a kislány komolyan.

– Mogyoróallergiás – fordult vissza Katához. – Kérlek, nagyon figyeljenek rá!

– Természetesen – bólintott Kata. – Rá fogok kérdezni a cukrásznál is.

A kisfiú halkan hozzátette:– Én kérhetek egy dupla epres fagyit?

– Persze – nevetett Kata. – De csak ha megetted az ebédedet!

A rendelés után Kata gyorsan visszament a konyhába, leadta a rendeléseket, majd megerősítette a desszert kapcsán:– A kislány mogyoróallergiás, nagyon fontos, hogy ne kerüljön semmi dióféléhez köthető összetevő a tányérra.

– Világos – bólintott a cukrász.

Néhány perc múlva a desszert megérkezett. Friss gyümölcsök, vaníliás hab és piskóta. Kata ellenőrizte a rendelést, majd elindult az asztalhoz.

A gyerekek ujjongtak, amikor meglátták az édességet.

– Köszönöm! – kiáltotta a kislány, és lelkesen kanalazni kezdte.

Kata még el sem fordult, amikor furcsa zaj ütötte meg a fülét.

A kislány letette a kanalat. Arcán zavar, majd pánik jelent meg. Elkezdett kapkodni a levegő után. Felugrott a székből, és a torkához kapott.

– Nem kap levegőt! – kiáltott az anya.

A férfi ledobta a szalvétát, de csak állt dermedten.

Kata azonnal reagált. Letette a tálcáját, odaugrott a kislányhoz, és a Heimlich-fogást alkalmazta.

– Kicsim, itt vagyok, segítek! – mondta halkan, miközben erőteljesen összenyomta a gyerek gyomrát.