A rockernek „nyűg volt” szerepelni: Nagy Feró és Molnár Anikó távozott A Nagy Duettből

Spread the love

Hamar véget ért Nagy Feró és Molnár Anikó számára A Nagy Duett. Bár csak a második élő showig jutottak el, a Beatrice frontembere Iszak Eszternek bevallotta, jól mulatott a produkciók alatt, de azért örül, hogy kiestek. Félig tréfásan, félig komolyan azt is megjegyezte, szerinte Szabó Zsófi egyáltalán nem kedvelte őt, és szerinte emiatt kellett nekik most távozniuk.

A páros a Kerozin: Kismalac című dalát adta elő pazar, csillogó bőrjelmezekben, és ezzel igencsak megosztották a zsűrit. Volt, aki látott különbséget a múlt heti fellépésükhöz képest, de volt, aki egyértelműen kijelentette, nem fejlődnek, ráadásul ezúttal is megmaradtak a rock műfajánál, amit Feró a kisujjából ráz ki, és A Nagy Duettnek nem ez a fő célja. Ezért bukott ki az énekes.

„Figyelj ide, én elmondtam, tudod, én szoktam szemétkedni, és amikor voltak ott fellépő művészek, akkor mondom, hogy kár, hogy nem tisztán énekel. De ezt a zsűri nem vette észre! Tehát minket nem szerettek. Ennyi az egész! A csaj az utált engem szabályosan! Itt egy ember szeretett ebben a buliban, az a Hajós volt. Jó, de én is szeretem őt” – fejtette ki Eszternek Nagy Feró a háttérműsorban adott interjújában, miközben Zsófira utalt.

A rocker a Molnár Anikóval való együttműködésről is beszélt. „Én élveztem az Anikóval a munkát. Szerintem profi. Nem kellett sokat tanítani. Egyáltalán nem kellett tanítani, mindent tudott!” – nyilatkozta Nagy Feró.