Budapest
Related Articles
Egy teljesen átlagos szombat volt. A kertben guggoltam, térdig gazban, élveztem a kora délutáni napsütést, amikor megláttam Dylant, a szomszédom fiát, ahogy lassan felballag a kocsibeállón. Kilenc, legfeljebb tíz éves lehetett, és az a fajta gyerek volt, aki sosem kért sokat, mégis mindig volt benne valami csendes elszántság.Online történetmesélés
Most is ugyanolyan tekintettel közeledett, kezeit a zsebébe süllyesztve, szemeit a földre szegezve.
– Szia, Taylor néni – motyogta halkan, alig pár lépésnyire tőlem. Nem volt rá jellemző ez a fajta félénkség, így rögtön felfigyeltem rá.
Letöröltem a koszt a kezemről, és rámosolyogtam. – Szia, Dylan! Mi újság? Minden rendben?
Lábujjhegyen billegett, egyik lábáról a másikra állt, és kerülte a tekintetem. – Öhm, igen… bocs, hogy zavarlak, de gondolod, hogy úszhatnék egy kicsit a medencétekben?
A kérdés váratlanul ért. Dylan még soha nem kérte, hogy fürödhessen nálunk, de persze nem volt szokatlan, hogy a környékbeli gyerekek itt-ott megforduljanak. Úgy gondoltam, talán csak keres magának elfoglaltságot. Az anyja, Lisa, ritkán volt otthon, Dylan pedig legtöbbször egyedül töltötte az idejét.
– Természetesen! Tudod, mindig szívesen látunk – válaszoltam, majd a medence felé pillantottam. – Elég meleg van, jól fog esni a hűsítés. Kérsz egy kis limonádét is?
Dylan megrázta a fejét, halvány mosoly suhant át az arcán. – Nem, köszönöm.
Figyeltem, ahogy odasétál a medencéhez, és leteszi a törölközőjét az egyik nyugágyra. Valami… furcsa érzés kerített hatalmába. Nem ijesztő, nem fenyegető, csak éppen annyi, hogy apró görcs képződjön a gyomromban. Legyintettem magamban, mondván, csak túlságosan óvatos vagyok. Jó gyerek, nyugtattam magam.
Ennek ellenére mégis úgy döntöttem, viszek neki egy pohár limonádét. Ilyen melegben nem maradhatott folyadék nélkül. Bementem, kitöltöttem egy pohárral, majd visszasétáltam a kertbe – épp akkor, amikor Dylan levette a pólóját.
És akkor minden megváltozott.
Megdermedtem. Teljesen.
A pohár kicsúszott a kezemből, és a lábam előtt csörömpölve tört darabokra. A szívem hevesen vert, a levegőt alig kaptam.
Dylan hátán ott volt egy hatalmas, szabálytalan alakú anyajegy – közvetlenül a lapockája alatt.
Túl ismerős volt. Túl pontosan ugyanaz. A férjemnek van egy teljesen ugyanolyan anyajegye. Ugyanott, ugyanolyan formában. Az agyam nem akarta felfogni. Olyan volt, mintha egy rossz álomba csöppentem volna, amiből nem tudok felébredni.
– Dylan – szólítottam meg remegő hangon.
Felnézett a vízből, a hajáról vízcseppek csorogtak le. – Igen?
Nagyot nyeltem, és erőt vettem magamon, hogy ne hallatszódjon ki a hangomból a zavar. – Az a folt a hátadon… mióta van ott?
Dylan értetlenül pislogott. – Hm? Ja, az anyajegy? Anyu szerint már babakorom óta megvan. Miért?
Éreztem, ahogy elsápadok. Megpróbáltam erőt erőltetni a mosolyomba, és természetesnek tűnni, de belül kavargott minden. – Csak… érdekelt. Semmi különös.Vállat vont, és visszatért a medencéhez, boldogan csapkodva a vizet – mit sem sejtve arról a pánikról, ami belülről tépett szét. Ugyanaz az anyajegy. A férjem hangja csengett a fülemben évekkel ezelőttről, amikor még viccelődve mondta, milyen ritka az övé, hogy úgy néz ki, mint valami foltos csillag. Most pedig ugyanazt láttam valaki más hátán – Dylan hátán.
Gyorsan elfordultam, nem akartam, hogy Dylan észrevegye a félelmet, a zűrzavart és a fortyogó dühöt az arcomon. Válaszokra volt szükségem, de hol is kezdhetném?
Aznap este ide-oda járkáltam a nappaliban, körömrágva, képtelenül megülni egy helyben. A férjem a konyhában volt, mit sem tudva arról a káoszról, ami bennem tombolt.
– Taylor, minden rendben? – szólt ki. – Már egy órája ide-oda mászkálsz.
Majdnem összerezzentem a hangjára, de próbáltam közömbösen válaszolni. – Öhm, persze… csak gondolkodom egy kicsit.
Felhúzta a szemöldökét, de nem firtatta tovább. A szívem hevesen vert. Nem kérdezhettem rá, még nem. Bizonyíték nélkül nem.
Később, amikor lefekvéshez készülődött, sas-szemmel figyeltem minden mozdulatát. Amint bement a fürdőbe zuhanyozni, gyorsan odaléptem az éjjeliszekrényhez, és felkaptam a fésűjét. Reszkető ujjaimmal kihúztam belőle néhány hajszálat, majd egy műanyag zacskóba gyömöszöltem, és a táskámba rejtettem, éppen mielőtt visszajött volna.