A Tudósok szerint AUGUSZTUS utolsó napján itt a világvége. Állítólag a Biblia is megjósolta, egészen pontosan ezt írta:

Spread the love

Többször készültünk már a világvégére. Féltünk az ezredfordulótól, a maják jóslatától. Most ismét egy katasztrófa híre borzolja az idegeket. A szakértők riogatását nem árt komolyan venni! Újabb világméretű pánikkeltéssel riogatják az emberiséget! A márciusra jósolt pusztító meteorit után most egy tudósok által működtetett YouTube csatorna jövendölte meg, hogy AUGUSZTUS 30-án eljön az apokalipszis.

A szakértők szerint minden város összedől, az egész Föld elpusztul és újra Jézus Krisztus lesz a világ ura, mindezt pedig tudományos okokkal,egészen pontosan bolygónk mágneses mezőinek felcserélődésével magyarázzák – számolt be róla a The Sun.Ez persze első hallásra nagy átverésnek tűnhet, ám bolygónk hasonló pusztulását már a Biblia is megjósolta.

Pusztító földrengés rázza meg a Földet, a nap pedig sűrű, fekete felhőbe burkolózik majd. A csillagok elszáradt levélként hullanak majd le a fákról egy pokoli szélvihar következtében. Minden hegy és sziget elmozdul a helyéről!”– szólt a augusztus 31-re utaló, riasztó prognózis.Ennek azonban ellentmond a Daily Mail korábbi állítása, miszerint a következő néhány száz évben semmilyen nagyobb méretű katasztrófa nem fogja fenyegetni az emberiséget.

Share:

About admin

Check Also

Rubint Rékát smink nélkül videózta le a férje.. többen megijedtek, és azt hitték Norbinak új párja van…videó

Spread the love Ennyire torzítja a valóságot a smink.. Rékát konkrétan többek nem ismerték fel …