Ájulásig verték Cinthya Dictatort a nyílt utcán, 20 járókelő közül egy sem segített rajta

Spread the love

Cinthya Dictator megrázó részleteket osztott meg fiatal korából: 16 éves volt, amikor brutálisan megvertek fényes nappal a nyílt utcán. A fotográfus szerint a merész kinézete miatt támadták meg.

A 33 éves sztár Kadarkai Endre csatornájának vendége volt, ahol a szorongás témáját járták körbe. A Lélekben című műsorban arról beszélt, hogy nagyon hamar nagy ismertségre tett szert, már a 14-15 évesen, a MySpace időszakában is sokan felfigyeltek a feltűnő kinézetére, ami hamar szorongáshoz vezetett nála. Ez a szorongás pedig hamar félelemmé alakult, amikor durva támadás érte őt tinédzserként:

Tizenhat évesen engem megvertek Újpesten. Az utcán, szombat délután egy órakor.

– osztotta meg kendőzetlen őszinteséggel Cinthya, aki hozzátette, hogy szerinte csak azért támadták rá, mert a megszokott normáktól egy kissé merészebben nézett ki:

“Csak azért bántalmaztak, mert feltűnően néztem ki. Egy és három óra között az Újpest-központi aluljáróban beszóltak,

utánam jöttek és a villamosmegállóban ájulásig vertek.

A fotóművész azt is megosztotta, hogy körülbelül 20 járókelő nézte végig, hogy brutálisan megverik, de egy sem lépett közbe. Cinthya szerint azért nem segített neki senki, mert ők maguk is féltek a támadóktól, mivel egy teljes banda bántalmazta őt.

A művész kiemelte, hogy az eset nagyon megrázta, ezért később sokkal rejtőzködőbbé vált, és amint tudta, letette a jogosítványát, hogy elkerülje a hasonló helyzeteket. Elárulta, hogy szüleitől is azt a tanácsot kapta, hogy öltözködjön visszafogottabban, és változtasson feltűnő hajszínén. Ő azonban kitartott a stílus mellett, ami tetszett neki, így inkább sapkák alá rejtette a színes tincseit. Szerencsére azóta nem érte hasonló atrocitás.

About admin

Check Also

Hatalmas a boldogság: Döntöttek és bevállalták Hegyi Barbaráék. Mosolyuk mindent elárul

Spread the love Hegyi Barbara és Zorán nagyon szereti az állatokat. Barbarának mindig volt kutya …