Budapest
Related Articles
AMIKOR A SZOMSZÉDAIM KAMERÁT SZERELTEK FEL, AMI AZ UDVAROMRA NÉZETT, MEGTANÍTOTTAM NEKIK A PRIVÁT SZFÉRA FONTOSSÁGÁT – BÍRÓSÁG NÉLKÜL
Ami ártatlan leckének indult a magánélet tiszteletben tartásáról, végül olyan előadássá vált, amely nemcsak a rendőrség figyelmét keltette fel, hanem olyan következményekkel is járt, amire egyáltalán nem számítottam.
El sem tudtam volna képzelni, hogy valaha amatőr színésznőként kell majd viselkednem, csakhogy megleckéztessem a kíváncsi szomszédaimat – de az élet tele van meglepetésekkel.
Minden akkor kezdődött, amikor a szomszédságba beköltözött Éva és Lajos. Első ránézésre kedvesnek tűntek, bár volt bennük valami… különös.
– Üdv a környéken! – mosolyogtam rájuk, miközben egy kosár saját termesztésű paradicsomot nyújtottam át. – Emma vagyok.
Éva zavartan körbenézett.
– Köszönjük! Mi nagyon… aggódunk a biztonság miatt. Tudod, ugye?
Nem, egyáltalán nem tudtam, de udvariasan bólintottam. Akkor még fogalmam sem volt, hogy ez hova fog vezetni.
Egy héttel később, amikor hazatértem anyámtól, valami megdöbbentőt fedeztem fel az udvaromban.
Egy délután épp a nyugágyon feküdtem, fürdőruhában, élvezve a napsütést és gondozva a paradicsompalántáimat. Éppen locsoltam a növényeket, amikor valami apró, fekete tárgyra lettem figyelmes a szomszéd ház ereszénél.
– Ez egy kamera? – mormoltam magam elé, hunyorítva próbáltam jobban megnézni.
A vér megfagyott az ereimben, amikor rájöttem, hogy a kamera egyenesen az udvaromra néz.
Azonnal elindultam a szomszéd házhoz – még mindig fürdőruhában –, és dörömböltem az ajtón. Lajos nyitotta ki, és láthatóan bosszús volt.
– Miért van az a kamera egyenesen az udvaromra irányítva? – szegeztem neki a kérdést.
Vállat vont.
– A biztonság miatt. Meg kell győződnünk róla, hogy senki sem mászik át a kerítésen.
– Ez nevetséges! – csattantam fel. – Ez megsérti a magánéletemet!
Ekkor Éva is feltűnt mögötte.
– Jogunk van megvédeni a saját tulajdonunkat – jelentette ki hidegen.
Fel sem fogták, milyen sértő és etikátlan, amit tettek.
Dühösen távoztam.
Beperelhettem volna őket, de kinek van erre ideje és pénze? Nem, nekem más módszerre volt szükségem.
Felhívtam a barátaimat.
– Luca, szükségem van rád. Mennyire szereted az… előadásokat?
Luca felnevetett.
– Máris izgatott vagyok! Mondjad!
Így született meg a terv. Csatlakozott hozzánk Peti, aki mesterien értett a speciális effektekhez, és Nóri, aki imádta a jelmezeket.
– Nem megyünk túl messzire? – kérdeztem az utolsó megbeszélésen.
Luca a vállamra tette a kezét.
– Emma, hetekig kukkoltak téged. Megérdemlik ezt az egészet.
Peti bólintott.
– És amúgy is, mikor csináltunk utoljára valami ennyire őrült dolgot?
Nóri kaján mosollyal nézett rám.
– A jelmezek már készen vannak. Most már nincs visszaút.
Nevettem, és éreztem, ahogy a kétségeim lassan eltűnnek.