admin

Ma 80 éves Sztevanovity Zorán, akinek az volna az egyetlen kívánsága, hogy üzenetét olvassuk el minél többen!

“Kedves barátaim, kedves olvasók!80 év alatt rengeteg tapasztalatot szerez az ember, de el kell mondanom, hogy ezen a napon szeretnék kizárólag a jóra koncentrálni. Üzenetem nagyon egyszerű volna. Töltsetek el szeretteitekkel annyi időt, amennyit csak tudtok, mert sosem tudhatjátok, hogy meddig lesz rá lehetőségetek. Mondjátok ki bátran egymásnak, hogy “SZERETLEK” …

Read More »

G.w.M nyilvánosan alázza Kulcsár Edinát

A házaspár nemrég indított egy valóságshowt, ebben G.v.M tesz olyan megjegyzéseket, ami egy nővel szemben, főleg, ha az a gyerekének az anyja, eléggé sértő – írta a Bors. A valóságshow egyik epizódjában például G.w.M azt mondta a feleségének: “Ne féltékenykedjél! Anyád jobb csaj, mint te.” A kijelentésre Edina kissé zavartan …

Read More »

23 évvel eltűnése után derült ki, hogy mi történt a kis Till Tamással. Úristen, erre még a szülei sem gondoltak

Till Tamás 2000. május 28-án tűnt el Baján. Otthonról biciklivel indult el a közeli vadasparkba, ám oda már nem érkezett meg. Az akkor 11 éves kisfiú kerékpárja később előkerült, ő maga azonban soha. A gyermek kámforrá válása a mai napig megoldatlan rejtély, a rendőrség évtizedek óta nem ér el áttörést …

Read More »

Kiderült az évtizedes titok: ezért nincs felesége, és gyermeke Friderikusz Sándornak..

Megdöbbentő titkot árult el a szerelmi életéről Friderikusz Sándor. A párkapcsolatok jó és árnyoldala volt terítéken péntek reggel Bochkorék műsorában. Bocsi és István Dani hallgatták a betelefonálók történeteit, közben a saját párjaikkal való viszonyukról is meséltek. Friderikusz Sándor volt a vendég-műsorvezető, aki csak annyit mondott a saját magánéletéről, hogy az …

Read More »

Nem várt fordulat: az Erzsébet-utalvány helyett ezt adja a kormány a nyugdíjasoknak

Orbán Viktor: Visszaadjuk a teljes 13. havi nyugdíjat A nyugdíjasok biztosak voltak abban, hogy Orbán Viktor és kormánya idén is gondol a nyugdíjasokra. Már biztos, hogy a teljes 13. havi nyugdíjat biztosítja a kormány jövő februárban. Novák Katalin a közösségi oldalán megosztott videóban elmondta, hogy februárban 2,5 millió nyugdíjas és …

Read More »

MOST KAPTUK: Kórházba került Tóth Gabi és Krausz Gábor kislánya! – RÉSZLETEK:

Tóth Gabi és Krausz Gábor kislánya, Hannaróza december 3-án töltötte a négyedik életévét. Az énekesnő több képet is megosztott Instagramon, amin látható a kicsi arca. Együtt mindenen ????️❤️ Drága életem, kislányom! Nehéz hetünk volt, de nevetni, szeretni nem felejtünk el soha! Isten éltessen sokáig drága Hannaróza! Nincs olyan, amit együtt …

Read More »

Ő a 16 éves Várkonyi Andrea és Bochkor Gábor gyönyörűséges lánya.. szerinted kire hasonlít leginkább? – Mutatjuk a fotót:

Várkonyi Andrea és Bochkor Gábor lánya, Nóri visszavonhatatlanul belépett a kamaszok táborába, hiszen már 16 éves, áprilisban ünnepelte születésnapját. Szülei nagyon büszkék rá, azonban nem mutogatják a médiának, próbálják óvni a magánéletét, ami teljesen érthető. Bochkor Gábor így nyilatkozott róla nemrégiben a Best magazinnak: “Minden döntésemben, tettemben mérlegeltem, hogy Nórinak …

Read More »

Krausz Gábor nagy bejelentése – Erre várt mindenki

A hétvégi Dancing with the Stars élő showjában láthattuk, ahogy az izgalmas verseny végén Krausz Gábor és Mikes Anna szerezte meg a 2023-as év győztesének járó impozáns, gömb alakú kupát. Azonban a páros titokzatos viszonya miatt a győzelemmel járó eufória mellett a rajongók kíváncsian várták, vajon a színpadon derül-e ki …

Read More »

Ilyet még nem láttál – Így ünnepelte a kislánya születésnapját Krausz Gábor…ÍME a fotók

Krausz Gábor végre ismét több időt tölthet a kislányával, hiszen véget ért a Dancing with the Stars. A sztárséf ki is használta az első szabadnapját, hogy megünnepeljék Hannaróza szülinapját. Sokakat meglepett, sokan viszont pontosan arra az eredményre számítottak, amit kihirdettek a Dancing with the Stars szombati döntőjében, vagyis, hogy Krausz …

Read More »

ELFOGADTÁK!! Így szabályozza a törvény a KÖTELEZŐ SZÜLŐTARTÁST JANUÁRTÓL!! 10 tény, amit mindenképpen érdemes tudni a kötelező szülőtartásról fiataloknak és időseknek is! EZT mondja ki a jogszabály:

A szülőtartás szabályai: A tartás mértékét illetően, a szülő indokolt szükségleteit kell összevetni a tartásra köteles gyermek anyagi lehetőségeivel. Több tartásra köteles gyermek pedig anyagi viszonyai szerint köteles hozzájárulni a rászoruló szülő költségeihez – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. Dr. Sári Judit kifejtette: A konkrét ügyben Áron …

Read More »