Nem tudtam, hogy nem én vagyok az első! Vigyétek vissza!

Kriszta a tükör előtt állt, és elkeseredetten nézte magát. Tizennyolc éves volt, és úgy érezte, hogy borzalmasan néz ki. Kissé túlsúlyosnak tartotta magát, és az arcát apró pattanások borították. Bármilyen kezelést próbált, csak rosszabb lett a helyzet.​

– Anya, miért vagy te olyan szép, és én miért vagyok ilyen csúnya? Ki adott nekem ilyen arcot és alakot?​

– Kislányom, nem hinnéd el, de én is ilyen voltam. Amikor tizenkilenc évesen hozzámentem apádhoz, minden megváltozott. Még mindig emlékszem arra a pillanatra, amikor megkérte a kezem.​

– És senki sem fog belém szeretni!​

– Miért ne? Szerintem itt az ideje, hogy elkezdj beszélgetni Danival. Tegnap érkezett haza Angliából, ahol a szülei taníttatták. Most a családjuk szeretne rokoni kapcsolatot kialakítani velünk, ezért azt szeretnénk, ha összeházasodnátok.​

– Emlékszel Danira? Gyerekként együtt játszottatok.​

– Teljesen emlékszem. Mindig bántott, mert idősebb volt nálam. Nem bírom elviselni.​

– Egyébként, anya, úgy érzem, mintha a középkorban élnénk. Miért gondolod, hogy hozzá fogok menni Danihöz? Nem akarom.​

– Megértelek. De emlékszel, hogy apád és Dani apja gyerekkori barátok? Most úgy döntöttek, hogy rokonok lesznek. Ráadásul neki üzleti problémái vannak, és apád segít nekik. Szóval, kislányom, szerintem ez egy tökéletes párosítás, és jobb, ha elfogadod. Nincs értelme vitatkozni apáddal, mert annak nincs haszna.​

– Anya, de én azt hittem, hogy magam választhatom meg a férjemet, ahogy te is tetted.​

– Tévedsz, nekem sem volt választási lehetőségem. Az apám, a nagyapád, sokat segített Vladimir apjának. Aztán összebarátkoztak, és úgy döntöttek, hogy összeházasítanak minket. Sem én, sem Vova nem akartuk ezt. De hogy a szüleink kedvében járjunk, elkezdtünk minden este találkozni. És akkor fokozatosan beleszerettünk egymásba.​

– Anya, de apa jóképű, kedves és csodálatos férfi, míg Dani egy teljes idióta, és nem bírom elviselni.​

– Ezek csak a gyerekkori emlékeid. Most már férfi, és nagyon jóképű, láttam tegnap. Szerintem tetszeni fog neked.​

– Vasárnap meghívtak minket hozzájuk. Dani anyja, Lúcia, születésnapja lesz, így készülj fel. Ők a városon kívül élnek, így szombaton megyünk hozzájuk, hogy ott aludjunk. Pont jó alkalom lesz, hogy megismerd őt.​

– Ez egy kicsit őrült, nem vártam ezt apától. Mindenesetre beszélek vele, és meglátom, sikerül-e megváltoztatni a véleményét.​

– Beszélj vele, persze, de előre szólok, hogy nem fog sikerülni. Ha apád eldöntött valamit, nehéz megváltoztatni a véleményét.​

– Anya, de ő szeret engem. Akkor miért akarja, hogy szenvedjek, ha ő nem tud?​

– Kriszta, mindent elmondtam, légy ésszerű, és ne vitatkozz most, különösen apáddal.​

Anya kiment Kriszta szobájából, és a konyhába ment, hogy utasításokat adjon a szakácsnak a vacsorára.

Kriszta egyedül maradt, leült az ágyára, és elgondolkodott.

– Anya azt mondja, hogy ő nagyon jóképű. Ez persze jó, de amikor rám néz, meg fog rémülni. De ez jó nekem. Bár őszintén szólva, akkor sem volt túl jóképű. Sovány, sápadt tinéd

A hétvége gyorsan közeledett, és Kriszta egyre idegesebb lett. Szombat reggel, miközben a bőröndjét pakolta, anyja belépett a szobába.​