Budapest
Related Articles
Állok a baromfiüzlet előtt a vásárcsarnokban, egyre hosszabb a sor, csoszogunk előre, mint a tél maga: lassan, hidegen, mégis valahogy várakozással. Karácsony közeleg – ilyenkor az emberek többet vásárolnak, kicsit másképp néznek körbe, egy kicsit többet akarnak adni, mutatni, főzni.
Előttem egy idős néni áll. Hatalmas gyékényszatyor a kezében, magán viseli az elmúlt évtizedeket. Kabátja és cipője is olyan, amit a régi albumokban látni a nagymamákon. Az arca nyugodt, csak a szemében van valami zavart mozgás, mint aki tudja, hogy amit szeretne, az nem biztos, hogy belefér.
Aztán sorra kerül egy másik nő: magas, elegáns, makulátlan kabátban, csinos táskával és puha kesztyűvel. Pont olyan, akire azt mondják: „ő biztos budai.” Precízen, tudatosan vásárol: először pulykamellfilé, aztán két csirke – egyik nem elég szép, cserélteti. Kacsa, tyúk, baromfi virsli, kolbász, sonka – karácsonyi hidegtálhoz, vendégváráshoz. Megfontolt, mint egy katonai hadművelet.
Közben a néni toporog. Nem csak a lábát helyezi egyik sarokról a másikra, hanem a döntés terhét is. Aztán kilépne a sorból, de az eladó megállítja:
– Tessék maradni, Márti néni, maga jön!
A néni odalép az ablakhoz, lehajtott fejjel, és halkan kérdezi:
– Van fagyasztott szárny, Zsuzsikám? Két csomaggal vinnék.
A fiatal eladólány kedvesen nevet:
– Hát miért nem visz frisset, mama? Az most olcsóbb!
A néni elpirulva magyaráz:
– Egyiket kirántom, másikból pörkölt lesz. Az ember szereti… – és itt mintha elharapná a mondat végét.
A másik eladó, egy férfi, harsányan viccelődik:
– Vigyen mellet meg combot, olyan puha, kenyérre lehet kenni! Hát egyszer van Karácsony, nem?
A hang megszólal, de aztán megdermed a levegő. A férfi látja a néni tekintetét. A sorban senki sem mozdul, mindenki érzi: nem volt helye ennek a mondatnak.
A férfi bólint az eladótársának:
– Hagyd csak. Majd én.