Az ötvenes hölgy egy farmon, állatok között él. A zsűri lenézte mikor fellép a színpadra. Elég azonban pár hangot énekelnie, és a teremben máris szinte vágni lehet a feszültséget

Spread the love

Már idejekorán megtanuljuk, hogy senkit nem szabad a külseje alapján megítélni, ám természetünkből fakadóan mindig ez ellen cselekszünk. Egy tehetségkutató versenyen ezt még nehezebb elkerülni, amikor a színpadi megjelenés az elsődleges, ami felett ítélkezni tudnak a bírák és a nézők egyaránt.

Az 53 éves farmer hölgy, Jacqueline Faye sem volt magabiztossága tetőfokán, amikor kilépett az X-Faktor színpadára, mégis olyan produkciót adott elő, amelytől mindenkinek leesett az álla.

Jackie bemutatkozásában elmesélte, hogy vidéken él egy farmon, ahol a férjével állattenyésztéssel foglalkoznak. Megosztotta a jelenlévőkkel, hogy vannak csirkéik, lovaik, kacsáik és még páváik is. A közönség azonnal megmosolyogta Jackie-t, aki nem sokkal később bebizonyította, hogy a tehetsége a legkevésbé sem nevetséges.

Simon Cowell az előadás után így nyilatkozott:

“Ahogy beléptél a színpadra, azt gondoltam, hogy talán eltévedtél és csak véletlenül kerültél be ebbe a műsorba. Azt hittem, hogy nem leszel jó, erre rácáfoltál.”

Nagyszerű volt! Jackie az élő példája, hogy sosem lehetünk túl öregek ahhoz, hogy az álmainkat valóra váltsuk. A társadalom vagy a környezeted kételkedhet benned, az idegenek rád nézve talán nem sokat gondolnak rólad, de ha kitartó vagy és hiszel magadban, bármit elérhetsz.

A zsűri szkeptikusan tekintett a bátortalan, 53 éves hölgyre, aki egy tanyán, állatok között él. Aztán elkezdett énekelni, és szinte vágni lehetett a feszültséget az egész teremben:

Nézd meg Jackie-t, aki ennek a felfogásnak az élő példája:

 

 

Forrás

About admin

Check Also

Rubint Rékát smink nélkül videózta le a férje.. többen megijedtek, és azt hitték Norbinak új párja van…videó

Spread the love Ennyire torzítja a valóságot a smink.. Rékát konkrétan többek nem ismerték fel …