Azoknak üzennék, akik azon kárognak, hogy mi kerül egy lángoson 5500 forintba a karácsonyi vásárban! Jó reggelt! EZ kerül ennyibe rajta:

Spread the love

„Forró, ropogós és egyszerűen ellenállhatatlan: lángos – a magyar street food klasszikusa!” – írja a német Abendzeitung a Viktualienmarkton nemrég megnyílt Szia Szia standról, amely a lap szerint egyenesen a Balatonra repíti a látogatókat az ízvilágával.

A Viktualienmarkt München legismertebb piaca, ahol friss alapanyagokat és különleges ételeket kínálnak, prémium minőségben is. Az egykori Paprikahaus helyén most Pázmándi Péter és Vincent Sauter gasztronómiai koncepciója kelti életre a magyar konyha ízeit, frissen sütött lángossal és egyedi fogásokkal. A standot a lap úgy írja le, mint egy nappalit, ahol az ételek mellett magyar alapanyagokat is kínálnak, miközben a háttérben bakelitlemezek szólnak.

Az étlapon a lángos a központi fogás, amelyet naponta frissen sütnek, és egyedi receptúrák szerint készítenek el. A klasszikus fokhagymás lángos ára 5 euró (jelenlegi árfolyamon körülbelül 2060 forint), míg a lap által említett savanyított retkes, pastramis, tormás, Dijon-krémes változat 13,50 euróba (nagyjából 5560 forint) kerül. A cikk megemlíti, hogy a magyar utcai ételek közül a lángos olyan szerepet tölt be Magyarországon, mint Bajorországban a fehér kolbász.

 

Milyen a jó lángos?

Először is tisztázzuk: a lángos, bár kifejezetten a nyári strandélményhez kötődhet az emlékezetünkben, nem csupán ott és akkor ehető. Sőt, ma már kifejezetten “egész éves kaja” vált belőle, amit bárki bármikor szívesen fogyaszt.

A gulyásleves sem maradhat ki a kínálatból: a hagyományos gulyás ára 10,50 euró (nagyságrendileg 4320 forint), míg a vegetáriánus paprikás krumpli 9,50 euróért (átszámolva 3910 fori„Forró, ropogós és egyszerűen ellenállhatatlan: lángos – a magyar street food klasszikusa!” – írja a német Abendzeitung a Viktualienmarkton nemrég megnyílt Szia Szia standról, amely a lap szerint egyenesen a Balatonra repíti a látogatókat az ízvilágával.

A Viktualienmarkt München legismertebb piaca, ahol friss alapanyagokat és különleges ételeket kínálnak, prémium minőségben is. Az egykori Paprikahaus helyén most Pázmándi Péter és Vincent Sauter gasztronómiai koncepciója kelti életre a magyar konyha ízeit, frissen sütött lángossal és egyedi fogásokkal. A standot a lap úgy írja le, mint egy nappalit, ahol az ételek mellett magyar alapanyagokat is kínálnak, miközben a háttérben bakelitlemezek szólnak.

Az étlapon a lángos a központi fogás, amelyet naponta frissen sütnek, és egyedi receptúrák szerint készítenek el. A klasszikus fokhagymás lángos ára 5 euró (jelenlegi árfolyamon körülbelül 2060 forint), míg a lap által említett savanyított retkes, pastramis, tormás, Dijon-krémes változat 13,50 euróba (nagyjából 5560 forint) kerül. A cikk megemlíti, hogy a magyar utcai ételek közül a lángos olyan szerepet tölt be Magyarországon, mint Bajorországban a fehér kolbász.

 

Milyen a jó lángos?

Először is tisztázzuk: a lángos, bár kifejezetten a nyári strandélményhez kötődhet az emlékezetünkben, nem csupán ott és akkor ehető. Sőt, ma már kifejezetten “egész éves kaja” vált belőle, amit bárki bármikor szívesen fogyaszt.

A gulyásleves sem maradhat ki a kínálatból: a hagyományos gulyás ára 10,50 euró (nagyságrendileg 4320 forint), míg a vegetáriánus paprikás krumpli 9,50 euróért (átszámolva 3910 forint) kapható, mindkettőt ropogós lángosdarabokkal tálalják. A cikk az italok között házi készítésű limonádékat is említ, például erdei menta és levendula ízben, ezek ára 4,50 euró, azaz nagyjából 1850 forint.

Az Abendzeitung idézi Pázmándit, aki szerint a magyar konyha hírnevét szeretnék megújítani.

„Sokak szerint a magyar konyha nehéz, túl húsos és elavult. Mi azt szeretnénk megmutatni, hogy lehet könnyed, friss és modern is” – mondta az étteremtulajdonos.

A standon a cikk szerint nemcsak ételek, hanem magyar konyhai alapanyagok is kaphatók, például paprikakészítmények, fűszerek és magyar borok. A Szia Szia a Viktualienmarkt egyedi hangulatát ötvözi a magyar ízek autentikusságával, ezzel különleges helyet biztosítva a piacon – méltatja a lap a kezdeményezést. Hozzáteszik: a Szia Szia egyedülálló élményt kínál, ahol a látogatók nemcsak a magyar ételeket, hanem a hozzá kapcsolódó életérzést is megtapasztalhatják.

A Vörösmarty téri karácsonyi vásárban nagyjából kétszer annyiért kínálnak egy darab kolbászt kenyérrel és mustárral, mint Bécs belvárosában. nt) kapható, mindkettőt ropogós lángosdarabokkal tálalják. A cikk az italok között házi készítésű limonádékat is említ, például erdei menta és levendula ízben, ezek ára 4,50 euró, azaz nagyjából 1850 forint.

Az Abendzeitung idézi Pázmándit, aki szerint a magyar konyha hírnevét szeretnék megújítani.

„Sokak szerint a magyar konyha nehéz, túl húsos és elavult. Mi azt szeretnénk megmutatni, hogy lehet könnyed, friss és modern is” – mondta az étteremtulajdonos.

A standon a cikk szerint nemcsak ételek, hanem magyar konyhai alapanyagok is kaphatók, például paprikakészítmények, fűszerek és magyar borok. A Szia Szia a Viktualienmarkt egyedi hangulatát ötvözi a magyar ízek autentikusságával, ezzel különleges helyet biztosítva a piacon – méltatja a lap a kezdeményezést. Hozzáteszik: a Szia Szia egyedülálló élményt kínál, ahol a látogatók nemcsak a magyar ételeket, hanem a hozzá kapcsolódó életérzést is megtapasztalhatják.

A Vörösmarty téri karácsonyi vásárban nagyjából kétszer annyiért kínálnak egy darab kolbászt kenyérrel és mustárral, mint Bécs belvárosában.

About admin

Check Also

Hatalmas a boldogság: Döntöttek és bevállalták Hegyi Barbaráék. Mosolyuk mindent elárul

Spread the love Hegyi Barbara és Zorán nagyon szereti az állatokat. Barbarának mindig volt kutya …