Azta! Sosem találod ki, hogy ki volt Balázs Klári férje Korda György előtt

Spread the love

Ugyan Korda Györgyné a hivatalos neve Balázs Klári énekesnőnek, de Boros Kláraként született, és ezen a néven is tűnt fel, amikor 1970-ben beindult az énekesi karrierje.

A Periszkóp együttessel énekelt, melynek tagja volt a férje, Balázs Gábor zenész, aki később nagybőgőművész lett, és haláláig a Stúdió 11 zenekar tagja volt. A válásuk után is megtartotta művésznevét Klári.

Azután Balázs Klári szólópályára lépett. 1980-ban a Halló, itt Korda György című balatoni ORI-turné vokáljában énekelt, itt ismerkedett meg Korda Györggyel. Azonban, amikor hozzáment az énekeshez, nem vette fel a Korda vezetéknevet. Erről így mesélt.

„Nem tudják elképzelni, hogy mennyi szemrehányást kaptam azért, mert a volt férjem nevét hordom. Bántottak azzal, hogy milyen házasság lehet, hogy ilyen régóta, 37 éve együtt vannak, és még mindig nem vette fel a Gyuri nevét. Elgondolkodtam azon, hogy is történt ez. Miért használom az első férjem nevét? Ez egy külön történet. Rájöttem, hogy igazából azért maradtam Balázs Klári, azért ragaszkodtam ahhoz a nevemhez, mert meg akartam felelni az embereknek. Igazából én nagyon boldogan, szívesen és rohanva lettem volna Korda Klári, de annyi támadás ért akkor szűk és távolabbi körökből, hogy na ugye, a kis érdeknő, a kis aranyásó. Hogyha én akkor eldobom azt a nevemet, amivel elkezdtem ezt a pályát, és két Korda lesz, akkor ezt az isten nem mossa le rólam” – közölte pár évvel ezelőtt Klárika egy interjúban.

Balázs Gábor a nagybőgőművész a videón:

About admin

Check Also

Hatalmas a boldogság: Döntöttek és bevállalták Hegyi Barbaráék. Mosolyuk mindent elárul

Spread the love Hegyi Barbara és Zorán nagyon szereti az állatokat. Barbarának mindig volt kutya …