Beletörődött és várja a végét..gyógyíthatatlan betegséggel diagnosztizálták Nagy Ferót

Spread the love

Nagyjából két évvel ezelőtt jelentkeztek először Nagy Ferónál az első aggasztó tünetek. A Beatrice frontembere akkor még nem gondolt arra, hogy olyan súlyos betegséggel küzd, amiből nem tudják kigyógyítani az orvosok.

Krónikus hörghurutban szenved, ami igen kellemetlen egy színpadi művész számára. A köhögés és a fulladás bizony megkeseríti egy énekes életét. Ráadásul a Beatrice mindig is sokat foglalkoztatott együttes volt, rengeteg koncerttel, így gyorsan kellett cselekedni, hogy a betegség ne hátráltassa őket a fellépésekben. Feró eleinte nem vette komolyan, hogy ezzel a problémával folyamatosan foglalkoznia kell, és nem hagyhatja figyelmen orvosa utasításait.

– Emlékszem, antibiotikumot szedtem, bár annak haszna nem volt, nem igazán javult a helyzet. Egyedül az inhalátor javított az állapotomon, azt nem rendesen használtam, de amióta figyelek a rendszerességre, enyhültek a tünetek, sokkal jobban lettem.

– kezdi Feró a hot! magazinnak, aki azt is bevallotta, hogy az éneklés veszélyeztetése mellett a másik nagy félelme az volt, hogy betegsége miatt a focizást is abba kellene hagynia. – Egyszerűen rettegtem, hogy képtelen leszek folytatni a sportolást a köhögés miatt!

Szerencsére nem volt ekkora a baj, azóta is szinten tudjuk tartani a betegséget – magyarázza az énekes, aki ennek ellenére tisztában van azzal, hogy erre a kórra élete végéig oda kell majd figyelnie. – A nevében is benne van: krónikus bronchitis, tehát gyógyíthatatlan. Felelősségteljes ember vagyok, tehát kordában tartom a tüneteket.

– A tüdő nagyon értékes szervünk, vigyáznunk kell rá! (…) A folyamatos orvosi kontroll elengedhetetlen, az állapot változásától függően kell beállítani a gyógyszereket – mondta a lapnak dr. Bense Tamás.

About admin

Check Also

Hatalmas a boldogság: Döntöttek és bevállalták Hegyi Barbaráék. Mosolyuk mindent elárul

Spread the love Hegyi Barbara és Zorán nagyon szereti az állatokat. Barbarának mindig volt kutya …