Borzalom! Mentősök kérik a segítségünket, hogy ILYEN ne ismétlődhessen meg többet! “30 éve mentőzöm, de ami tegnap a helyszínen fogadott engem és kollégáimat arra egyszerűen nincsenek szavak..! Csak a csend és döbbenet..”

Spread the love

Ijedt nő kérte a miskolci mentők segítségét ma reggel. A telefonáló elmondta, hogy hirtelen megindult nála a szülés és ezekben a percekben adott életet gyermekének egy közterületi mosdóban. A mentésirányító a legmagasabb prioritásba sorolta a segélykérést. Azonnal levegőbe emelkedett a mentőhelikopter és két másik egységet is indított az újszülött és az édesanya ellátására.

Szinte le sem tették a telefont, amikor a helyszínen landoló helikopter visszajelzett, hogy a helyszínen nem várja őket senki és a járókelők sem tudnak hasonló eseményről. A többi egység is megérkezett, mire a mentésirányító ismét elérte a bejelentőt, aki sokáig nem vette fel a telefont. Végül sikerült elérni a nőt, aki úgy tett, mintha nem is tudna a segélykérésről – számolt be az esetről az OMSZ a Facebook-oldalán.

Kiderült a felnőtt nőről, csak „csínytevésnek szánta” a bejelentést, ami miatt a mentők komoly erőket mozgósítottak. A mentősök „óriási megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy egy ízetlen, tréfának legkevésbé sem mondható telefon miatt feleslegesen érkezett az életmentő segítség. – “Méltatlan és vérlázító, hogy felnőtt emberek ezzel szórakozzanak.

Minden kérdésemre adekvát választ adott, fel sem merült bennem, hogy ilyesmit hazudik valaki” – mondta a mentésirányító aki közel 40 év szolgálat alatt még nem találkozott ilyen botrányos esettel. A valótlan bejelentést tevő nővel szemben eljárás indulhat. Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu

About admin

Check Also

Rubint Rékát smink nélkül videózta le a férje.. többen megijedtek, és azt hitték Norbinak új párja van…videó

Spread the love Ennyire torzítja a valóságot a smink.. Rékát konkrétan többek nem ismerték fel …