Botrány a Fidesz kongresszus után! Videón, ahogy Orbán Viktor EZT ordítja az őt videózó…

Spread the love

A Fidesz szombaton megtartotta első tisztújító kongresszusát a választási vereség után, amelyen Orbán Viktort kihívó nélkül újra pártelnökké választották. Az esemény után a volt miniszterelnök étterembe invitálta a résztvevőket, előtte azonban Szabó Bálint egykori szegedi képviselő is feltűnt, és messziről videózta Orbánt, aki hangosan rászólt: „Ne engem üldözzön, hanem a másikat. Van igazi miniszterelnök, üldözze azt.”

„Igyunk egy sört, mert olyan fáradtak vagyunk” – mondta Orbán Viktor a Fidesz szombati tisztújító kongresszusa után, majd meghívott mindenkit, akit csak „nyakon tudtam csípni”.

A volt kormányfő Facebook-oldalán közzétett videóban látható, hogy egy étteremben gyűltek össze, ahová meghívták az egész kongresszust. Orbán Viktor mellett ott volt Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője, és Lázár János, egykori közlekedési miniszter is felbukkant. Majd közölte, hogy „a söröm megvár”, és átment egy másik asztalhoz köszönni az ott ülő férfiaknak, akik feltehetően szintén részt vettek a kongresszuson.