Budapest
Related Articles
Már vagy nyolc éve szenvedtem epergörcsökkel. Időnként annyira rosszul voltam, hogy fájdalmamban összegörnyedve a falat kapartam. Olyankor bármit is csináltam, semmi sem használt. Mindig is fenntartásaim voltak az orvosokkal szemben, ezért halogattam a műtétet, de végül orvosom hosszas győzködésének engedve, beleegyeztem. Egy szerdai napon feküdtem be, másnapra készítettek elő a műtétre. Reggel bekötötték az infúziót, majd vártam a soromat. Végül egy műtős felszerelésbe öltözött férfi tolt a műtőbe.
A műtétet követő első viziten orvosom ennyit mondott: “Rendben vagyunk Kovács Úr, megszabadítottuk a fájó vakbelétől. Most már minden rendben lesz.” Ijedtségemben a fájdalomtól felszisszenve kapaszkodva felültem, és csak ennyi fért ki a számon: “Tessék?! De hát én epeműtétre érkeztem.” Később kiderült, hogy a kórteremben velem szemben fekvő férfi vezetékneve is Kovács volt, akit azonnal meg kellett volna műteni a vakbelével.
Szerencsétlen ember! Az epémhez nem hagyom, hogy hozzányúljanak, inkább görcsöljön be újra, minthogy még egyszer átéljem ezt a szörnyűséget! Ami történt, az az egészségügy csődje! Soha többé nem megyek orvosi rendelő közelébe sem! Velem nem fognak szórakozni! Ha lehet, osszák meg a történetem, hogy más ne járhasson így! Kovács János, Székesfehérvárról.
