Brutális szám: ennyit kereshet a BYD-nél Szijjártó Péter

Spread the love

Kevés magyar politikus töltött annyi időt repülőn az elmúlt években, mint Szijjártó Péter. A külügyminiszteri időszak alatt szinte folyamatosan úton volt, egyik kontinensről a másikra utazott gazdasági és diplomáciai tárgyalások miatt. Úgy tűnik, az előtte álló időszak még ennél is mozgalmasabb lehet.

A korábbi külügyminiszter szerdán jelentette be, hogy lezárja politikai pályafutását, visszaadja országgyűlési mandátumát, és új feladatot vállal a világ egyik legnagyobb kínai autógyártó vállalatánál, a BYD-nál.

A bejelentést saját közösségi oldalán osztotta meg követőivel.

„A mai naptól a vállalatcsoport külső kapcsolataiért és az új üzletágak fejlesztéséért felelős vezetőjeként dolgozom tovább” – írta a volt tárcavezető.

Hosszú évek munkája vezetett idáig

A kínai autógyártó és Magyarország kapcsolata korántsem új keletű. A vállalat már egy évtizede jelen van az országban, és a magyar gazdaság egyik legjelentősebb ázsiai befektetőjévé vált.

Az első nagyobb lépést a komáromi buszgyár jelentette, amelynek létrehozását a magyar állam több mint 900 millió forintos támogatással segítette. Később érkezett a fóti akkumulátorgyár bejelentése, majd a szegedi autógyár beruházása, amelyhez az állam mintegy 46 milliárd forint értékű infrastrukturális fejlesztéssel járult hozzá.

Szijjártó Péter külügyminiszterként ezeknek a beruházásoknak az egyik legfontosabb politikai támogatója és közvetítője volt, így a vállalattal kialakított kapcsolata jóval megelőzte mostani kinevezését.

Magyarországon marad, de a feladatai a világ másik felére szólnak

Az új pozíció ugyanakkor már teljesen más földrajzi fókuszt jelent.