Budapest
Related Articles
Miután elvesztette a férjét, az 50 éves Éva visszatért a szülői tanyára Szenterőd határába, hogy egyedül nevelje fel két gyermekét. Az egykori mesterlövész évei kemény emberré formálták, de a föld iránti szeretete megszelídítette. Azt hitte, végleg maga mögött hagyta a harcteret.
Azonban a nyugalom nem tartott sokáig.
A nyár meleg reggeleket és hosszú munkanapokat hozott. Éva mégis békét talált a vidéki élet ritmusában. Egy derűs hajnalon épp a nyugati kerítésen dolgozott. Mozdulatai pontosak, fegyelmezettek voltak – a katonaságnál töltött évei nem múltak el nyomtalanul.
A motorzaj először alig hallatszott. Csak akkor figyelt fel rá, mikor már ott dübörgött a tábla szélén. Éva hunyorogva nézett fel. Egy bozontos szakállú, éles tekintetű férfi ült a motoron. Bőr mellényén feltűnt egy folt: “Vasfarkasok”.
A férfi végigmérte őt. Éva érezte a pillantás súlyát, amitől ösztönösen megfeszült. A férfi beindította a motort, és porfelhőt hagyva maga után eltűnt. Éva markolta a kerítésoszlopot, belül egy furcsa, baljós érzés fészkelt.
Megdermedt. Valami nem stimmelt.
Ahogy a távolba tekintett, és a dombokat pásztázta, agya már a lehetőségeket mérlegelte.
Később, azon a délutánon, Éva tizenhat éves lánya, Lilla lihegve rontott be az istállóba.
– Anya! – kiáltotta. – Marika néni telefonált. Azt mondta, motorosok kérdezősködtek utánunk a benzinkúton. Azt akarták tudni, miénk-e a föld.
Éva gyomra görcsbe rándult.
– Azt is mondták, hogy miért? – kérdezte halkan.
Lilla megrázta a fejét.
– Nem. De nagyon komolyak voltak. Szervezettek.
– Hol van Marci? – kérdezte Éva, tizenegy éves fiára gondolva.
– Hátul, Maxszal – felelte Lilla.
Max, az ausztrál juhászkutya, idegesen ugatott a tyúkól mellett. Éva ösztönösen a csípőjéhez nyúlt, de a fegyver, amit egykor hordott, már rég eltűnt az életéből.
Megpillantotta Marcit a földön kuporogva.
– Anya – mondta a fiú sápadt arccal –, három motoros jött az úton. Megálltak, és a házat bámulták. Max is furcsán viselkedett egész reggel, pont, mint tavaly, amikor az a hiúz a tyúkokra járt.
Éva bólintott.
– Ti ketten maradjatok a ház közelében. Én bemegyek a városba.
A Szenterőd egyetlen takarmányboltja megszokottan zsúfolt volt, de valami a levegőben feszült. Mikor Éva belépett, minden tekintet rá szegeződött. Az üzlet tulajdonosa, Sámuel, komoran biccentett.
– Éva – mondta halkan, áthajolva a pulton –, hallottam, hogy a Vasfarkasok a te földed körül ólálkodnak. Felfelé mozognak a völgy mentén.
– Mi a céljuk?
– Gazdák, vállalkozások. Aki nem tud fizetni, elveszítheti a pajtáját… vagy rosszabbat.
Éva állkapcsa megfeszült.
– Hányan vannak?
– Tíz-tizenketten. Nehézfegyverzetük van. És… van köztük pár volt katona is.
A bejárat fölött megszólalt a csengő. A hetvenéves özvegyasszony, Mária, aki egész életét Szenterődön töltötte, belépett. Egy összehajtott újságot szorongatott.
– Ezt látnod kell – mondta Mária, miközben kinyitotta az újságot. Egy homályos fotó volt rajta egy férfiról – a Vasfarkasok vezére, akit csak úgy hívtak: Kígyó.
Arcán hegek, tekintete jéghideg.
– Már három északi települést átvettek. A múlt héten felgyújtották a Tamás család tanyáját, mert nem fizettek – mondta Mária.
Éva agya lázasan dolgozott.
– Köszönöm, hogy szóltál. Ha bármit látsz vagy hallasz még, értesíts.
Hazatérve Éva Lillát és Marcit a munkájuk vége felé találta. Lilla tekintete feszült volt.
– Amíg nem voltál itthon, kétszer is elment a ház előtt egy fekete motor – mondta. – Követnek minket, igaz?
Éva bólintott.
– Ne pánikolj. De ne is vedd félvállról. Tartsátok magatokat a megszokott napirendhez. Maradjatok a ház közelében. Max legyen mindig veletek.
Aznap este Éva a verandán ült, és egy régi puskát tisztogatott. A fegyvert eredetileg a prérifarkasok miatt vette, de most valami másra kellett gondolnia.
Kezének mozdulatai pontosak voltak, szinte gépiesek. A tücskök hangját elmosta a saját gondolatainak zaja. Tekintete a pajta felé vándorolt – pontosabban arra a hamis falra, ami mögött egykor elrejtette mesterlövész-felszerelését.
Bízott benne, hogy soha többé nem lesz szüksége rájuk. De most érezte: közeleg az idő, amikor meg kell törnie a csendet.
A nap már alacsonyan járt az égen, hosszú árnyékokat vetve a mezőre, amikor négy motoros közeledett a tanya kapuja felé. A kavargó por nyomot húzott mögöttük, ahogy a motorok üvöltve lelassítottak.
Az egyik férfi kiemelkedett közülük: magas volt, bal arcán egy hosszú heg húzódott. Lépéseiben volt valami megdöbbentően magabiztos. Bőr mellényén egy jól látható felirat díszelgett: KÍGYÓ, a banda vezére.
Éva kilépett a házból. Testtartása nyugodt, mozdulatai határozottak. Látszott rajta, hogy minden lépését megtervezte.
– Szép kis birtok – szólalt meg Kígyó gúnyos, rekedt hangon. – Kár lenne, ha valami történne vele.
– Magánterület – válaszolta Éva szárazon. – Menjenek tovább.
Kígyó elmosolyodott, de a vigyora hideg volt, mint a kora tavaszi szél.
– Azt hiszem, félreérti, asszonyom. Védelemről beszélünk. Mondjuk, havi ötezer forint fejében biztosíthatnánk, hogy a tanyád… ne szenvedjen balesetet.
– Nem érdekel – vágta rá Éva higgadtan.
A mosoly eltűnt a férfi arcáról.
– Minden érdekes lesz, ha megtagadod. Kérdezd csak meg a Tamásékat.
– Te elmondtad, amit akartál – szólalt meg Éva. – Most pedig tűnjetek el a földemről.
Kígyó szeme összeszűkült.
– Van egy heted. Aztán a dolgok kiszámíthatatlanná válnak – morogta, majd a motorjára pattant, és a többiekkel együtt elhajtottak.
Amint a hangjuk elhalt, Éva megkerülte a tanya kerületét. Lábnyomokat és guminyomokat látott a porban – ezek nem voltak holmi utcai huligánok. Ezek a férfiak képzettek voltak.
Aznap este Éva hívást indított. Először Máriának szólt, aztán Tomnak – egykori vadásztársának – és még néhány megbízható szomszédnak. Összegyűltek a pajtában.
– A seriff haszontalan – szólalt meg Tom. – Pénzen tartják.
– Akkor magunkra vagyunk utalva – bólintott Mária.
Éva kiterítette az asztalra a régi mesterlövészpuskáját és néhány harci térképet, amelyeket még régen készített a környékről.
– Ha eljönnek, nem fogják könnyen venni a földet.
A következő három napban Szenterőd új arcot öltött.
Erőd lett belőle.