Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a férfi ellen, aki beleharapott a vele szemben intézkedő rendőr combjába – közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.
Mátészalkán július 9-én a járőrszolgálatot ellátó rendőrök intézkedés alá akartak vonni egy szabálytalanul autózó férfit. A sofőr a rendőri felszólítás ellenére nem állt meg, megpróbált elmenekülni és autójával több közlekedési szabályt is figyelmen kívül hagyott; összeütközött egy másik járművel, majd továbbhajtott, de az autója 150 méterrel távolabb megállt.
A rendőrök felszólították a gyanúsítottat, hogy szálljon ki, ő azonban megpróbálta újraindítani autóját.
Ekkor a rendőrök lefogták a hadonászó, ellenálló gyanúsítottat, és még a kocsiban megbilincselték; miközben kiemelték a gépkocsiból, beleharapott az egyik intézkedő rendőr combjába.
A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol a vele szemben alkalmazott kábítószer-gyorsteszt pozitív eredményt mutatott.
Az intézkedő rendőr könnyű sérülést szenvedett. A gyanúsított a cselekményt megelőzően kábítószert fogyasztott,