A Jóban Rosszban sztárja, Sallai Nóra, tavaly szeptemberben szenvedett súlyos autóbalesetet, amiben elveszítette ötéves kisfiát, Bendét, ő maga pedig sokáig válságos állapotban volt. A színésznő az elmúlt egy évben hosszú utat tett meg, és most először nyilatkozott a story.hu-nak az állapotáról.
Sallai Nóra a baleset után hetekig feküdt mesterséges kómában, miközben az orvosok az életéért küzdöttek. Kisfiát azonban sajnos már nem tudták megmenteni, Bende a kórházban életét vesztette. Ezért a balesetet okozó MBW sofőrje elleni nyomozás már nem közúti baleset gondatlan okozásának bűntetteként, hanem halált okozó balesetként folyt tovább.
A színésznő állapota sokáig kritikus volt, és véradásra is szüksége volt, de lassan javulni kezdett az állapota.
„Még nagyrészt alszik, de egyre többször nyitja ki pár pillanatra az egyik szemét. Egyelőre nincs a tudatánál, de ez teljesen normális. Azt mondják az orvosok, 2-3 hétnyi altatás után hetek kérdése, mire a beteg teljes tudatával magához tér.