Fekete László neve összeforrt az erővel és kitartással. A 67 éves erősember, aki kilencszeres világbajnok, ma is kirobbanó formában van.
Noha a versenyszerű sportolást már befejezte, 35 éves erősember-múltját nem hagyta maga mögött: aktívan edz, fellépéseken vesz részt, sőt, egy nemzetközi all-stars versenyre is meghívást kapott.
“65 évesen 295 kilót húztam fel, most ‘csak’ 290-et. A hetvenedik születésnapomon 250 kilóval tervezek, de az is szép eredmény” – mesélte Fekete László a Blikknek. Teljesítménye még most is elképesztő, hiszen kevesen vannak az országban, akik hasonló erőnléti szinten tartják magukat ebben a korban.
Büszkén vallja, hogy minden eredményét teljesen természetes módon érte el: “Genetikailag született erős ember vagyok, ami manapság már ritkaságszámba megy. A fiatalok közül sokan hamar feladják a naturál erősítést, mert hatalmas kitartást és munkát igényel.”
Fekete László a mai napig járja az országot műsoraival, falunapokon és egyéb rendezvényeken lép fel, ahol mindig nagy szeretettel fogadják. A helyi fiatalok szívesen mérik össze erejüket vele, de Fekete szerint “még mindig nincs legyőzőm”.