Egy idős tanár kifizette egy fagyoskodó fiú ételét – Hét évvel később a fiú meghálálta neki

Egy idős tanár kifizette egy fagyoskodó fiú ételét – Hét évvel később a fiú meghálálta neki

Írta: László Éva

A kedvesség hatása gyakran láthatatlanul bontakozik ki, majd a legváratlanabb pillanatban tér vissza. Egy idős tanár egyszerű, mégis szívből jövő cselekedete egy fagyos téli napon egy olyan történetet indított el, amely évek múltán nemcsak egy életet változtatott meg, de a jó szándék erejének maradandó példájává vált.

A fagyos nap és az első találkozás

A tél kemény volt azon az évben. A hó vastagon belepte az utcákat, a fagyos szél pedig az emberek arcába mart. Egy kis, meleg étkezde ablakán keresztül Kovács Gábor, egy nyugalmazott tanár, figyelte az elhaladó járókelőket. Asztalán egy gőzölgő kávé és egy elnyűtt példány a Ne bántsátok a feketerigót című könyvből, amit már ki tudja, hányadszor olvasott újra.

Az étkezde ajtaja hirtelen nyílt, a csilingelő hang betöltötte a csendet. Egy kisfiú lépett be. Ádám nem lehetett több 13 évesnél. Arcát kipirosította a hideg, hajáról a hópelyhek vízcseppekké olvadtak, vékony kabátját szorosan magára húzta. Cipője túl nagy volt, talán a család egy régi darabja, és minden lépésnél látszott, hogy alig bírja tartani a meleget.

Ádám az étkezde egyik sarkában álló automatához lépett. Zsebéből előhúzott néhány aprópénzt, és óvatosan számolni kezdte. Nem volt elég. Az arcára kiülő csalódottság és zavartság mindenkit elárult volna.

– Elnézést, fiatalember! – szólította meg egy kedves hang az asztalok közül.

Ádám zavartan nézett fel. Az idős tanár, aki egykor osztályok tucatjait vezette a tudás és a felfedezés útján, most ugyanolyan barátságos mosollyal nézett rá, mint valaha a diákjaira.

– Miért nem ülsz ide hozzám? Jól jönne egy kis társaság – invitálta őt Gábor.

A fiú tétovázott, pillantása az automatára siklott, majd az idős férfire. A hideg, az éhség és a fáradtság azonban felülírta a habozását.