Vérre van szükség az életmentéshez. Húsevő baktérium támadta meg a testét, gépek tartják életben Molnár Rolandot, egy ózdi származású férfit. Véradással bárki segíthet neki.
Életvidám férfi, egy két és fél éves kisfiú apukája és szerető férj. Molnár Roland 33 éve született Ózdon. Itt nőtt fel és élt. A budapesti Rendőrtiszti Főiskolára járt. Az ózdi Közterület Felügyeletnél állt munkába. 2016-ban került Budapestre. Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben dolgozik azóta is. Decemberben azonban minden megváltozott körülötte. 29-én egy húsevő baktériumot találtak a testében. Azonnal megműtötték, majd 31-én újra a műtőbe tolták. Az ujjaitól kezdve az egyik karját végig felnyitották, hogy ki tudják tisztítani.
„Sajnos nagyon kevés izom maradt meg neki. Bőrt biztos, hogy pótolni kell, de jelenleg arra törekednek, hogy a keze az megmaradjon. Lélegeztető gépen van, a veséje az sajnos leállt, a keringése nem működik, nincs vérnyomása, gépek tartják jelenleg életben” – mondta Kissné Restás Marietta, Roland unokatestvére.
Unokatestvére elmondta, már korábban bement egy másik kórházba, ahol nem vették komolyan a gondját és elküldték. Vácon azonban fogadták, megvizsgálták és elkezdték a kezelését. A baktérium először a sejteket és a szöveteket kezdi el megenni, majd bekerül a véráramba és a szerveket támadja. Úgy tudjuk, a betegség kezdeti fázisában antibiotikum is elég lehet, Rolandnál azonban későn vették észre. Néhány óra leforgása elég ahhoz, hogy a baktérium kezelés nélkül végezzen egy emberrel. Az esetek többségében amputálni kell egyes testrészeket, de legtöbbször a fertőzöttek nem is élik túl. Úgy tudjuk, Roland kilátásai reménykeltőek, a családnak azonban nagy szüksége van a segítségre. Minél több vér kell a férfinak, hogy ki tudják üríteni a testéből a húsevő baktériumot.