Budapest
Related Articles
Ma reggel egy fiatal srác le akart ugrani a Dunaújvárosi Pentele hídról.
Ahogy megláttuk egyből mondtam a feleségemnek , hogy álljunk meg az autóval, és oda sétáltam a sráchoz, aki akkor még csak készült arra, hogy levesse magát.
– Van kedved beszélni velem? – léptem oda mellé óvatosan.
A srác tekintete nem volt tiszta. A szemében láttam a szomorúságot.
– Nem bírom tovább… – mondta halkan.
Nem akartam nagy szavakat, monológokat mondani neki. Csak azt, amit én is megéltem.
– Én is voltam így, tes… – mondtam neki.
– Tavaly volt egy nehéz időszakom, amikor elgondolkodtam azon, hogy feladom… bár én nem a hidat választottam..
– Tényleg? – mondta csodálkozva.
– Persze. Sokan át esünk ilyenen, csak nem beszél róla senki. Bárhogy is vagy, hidd el, van kiút belőle – mondtam neki biztatóan.
– Ebből nincs sajnos… – mondta, és közelebb lépett a híd pereméhez.
– Ne csinálj butaságot, nem éri meg, hidd el nekem… – mondtam, miközben elővettem a telefonomat, hogy írjak a feleségemnek egy üzit ,hogy hívja a mentőket..
– Az én életem, én döntöm el, mikor lesz vége – közölte rezzenéstelen arccal.
– Én is ezt hittem… nem tudom, hogyan jutottál el idáig ott belül, de nekem mesélhetsz. Itt vagyok tényleg – mondtam neki.